Öt csillagot kapott Amerikában az Elantra


A Hyundai Elantra modellje 2011-es megjelenésétől kezdődően a márka egyik legsikeresebb modelljének számít, melynek elismeréseként a 2012-es Év Autójának is megválasztották az USÁ-ban.

Az NHTSA amerikai minősítő intézet a 2013-as modellévben öt csillaggal jutalmazta az Elantra ütközésbiztonságát, négy csillagos frontális ütközésvédelemmel. Miles Johnson, a Hyundai szóvivője szerint a módosítás mögött az Elantra átdolgozott oldal- és függönylégzsák rendszerének köszönhető, mely hatékonyabban robban be és ezzel még nagyobb védelmet biztosít.


Az Elantrát megjelenésétől fogva gazdaságosságával együtt hirdették, melyet azonban sokan vitatnak. A vitatott 40 mérföld/gallon (5,9 l/100 km) marketing kampány talán a jövőben is megmaradhat, hiszen az új Coupe mellett érkezik az Európában i30-ként ismert Elantra GT, melynek specifikációjától is függ, vajon képes lesz-e a bűvös számokon belüli fogyasztási értékekre.

Ám az autógyártó fejlesztői sem tétlenkednek, ugyanis egyes források szerint készül az Elantra kifejezetten takarékos Blue változata. Ehhez a Hyundai már kísérletezik a motorleállító elektronikával, mely főképp városi forgalomban csökkentené a modell fogyasztását. Ezt a rendszert a Kia már bevezette a Rio és a Soul modelleknél, így várhatóan a Hyundai kínálatában is rövidesen megjelenhet ez az opció.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei