Sztrájkra készül a szakszervezet


Az elmúlt hét végén a Hyundai szakszervezete befejezettnek minősítette a vállalat vezetésével folytatott bértárgyalásokat, egyúttal kijelentette, hogy megkezdték egy sztrájk megszervezését.

A tényleges sztrájkról szóló döntést a július 10-11-én esedékes szavazás után hozzák meg, attól függően, hogy a vállalat kidolgoz-e egy, az eddiginél kedvezőbb javaslatot.

Tavaly már egy időre megbénította a Hyundai termelését egy kívülről érkező sztrájk. A vállalat egyik beszállítója, a Yoosung Enterprise május 18-án leállította a szállítást, mivel nem tudtak megegyezni a szakszervezettel a bérekről és az új munkarendről. Ez súlyosan érintette a Hyundai termelését is, hiszen a beszállító kulcsfontosságú alkatrészeket szállít a Kia, Hyundai, Ssangyong Motor, Renault és GM termékeihez.

Az akkori munkabeszüntetés az Ulsanban készülő Hyundai Santa Fe, Tucson, Veracruz hobbiterepesek, valamint a Sohariban gyártott Kia Carnival modellek termelését érintette.       

„A motorok készletei május 24-éig tartanak ki, utána elkerülhetetlen lesz a termelés leállítása, mely szinte minden személyszállító és haszonjármű modellünket érinti.” – mondta akkor a Hyundai egy nyilatkozatban.

Kérdés, hogy vajon idén sikerül-e megegyezni a szakszervezettel. Amennyiben ugyanis július 10-ig nem jön létre egyesség, a vállalatnak fel kell készülnie a legrosszabbra is.

Forrás: inautonews.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei