Októbertől kapható Angliában az új Santa Fe


Október 15-től kapható Angliában a vadonatúj Santa Fe modell, mely háromféle felszereltséggel, öt- és hétüléses kivitelben is kapható lesz a szigetországban.

A Hyundai Santa Fe modellből a 2001-es bevezetését követő 10 év során 37500 darabot értékesítettek Nagy-Britanniában, a tavalyi év pedig a második legjobb éve volt a modellnek, mivel több, mint 4200 darab kelt el belőle – mellyel tavaly az európai Santa Fe értékesítés harmada került az országba.  


Az új modell kizárólag a 2,2 literes CRDi motorral lesz rendelhető, mely modell ötszemélyes, elsőkerék-meghajtású verziójának indulóára 25495 angol font (kb. 8,8 mFt.)


„A Hyundai úgy döntött, hogy világviszonylatban is megtartja a Santa Fe nevet tekintettel arra, hogy a modell hatalmas népszerűségnek örvend és a típus neve egyet jelent a Hyundai márkával.” – mondta Tony Whitehorn, a Hyundai Motor UK elnök-vezérigazgatója.


„Tudjuk, hogy a Santa Fe vásárlók a Hyundai leginkább márkahű tagjai, akik visszajelzései alapján született meg az új modell. Úgy gondoljuk, az új modell nemcsak a Santa Fe törzsvásárlóit nyűgözi le friss formatervével és fejlett technológiájával, hanem a stílusos, prémium szabadidő-autót kereső vásárlók egy egészen új csoportját is meg fogja nyerni magának” – tette hozzá Whitehorn.


A Santa Fe mozgatásáról 2,2 literes CRDi dízelegység gondoskodik kétféle nyomatékszinttel, melyhez hatfokozatú manuális és szintén hatfokozatú automata váltómű kapcsolódhat.


Az első kerekein hajtó változat 5 literes átlagfogyasztása mellett (angol norma szerint) 155 g/km-es széndioxid kibocsátással rendelkezik, mely igen kedvező a flottavásárlók adózása szempontjából. A négykerék-meghajtásos változat manuális sebességváltóval is csak 5,1 litert fogyaszt, miközben széndioxid-kibocsátása 159g/km. Az automata változat 5,7 litert kér 100 kilométerre, és kibocsátása 178 g/km.


Angliában háromféle felszereltség közül lehet választani, ezen felül öt, illetve hét üléssel is kérhetőek a modellek.

Az alap, Style felszereltség 18 collos alufelniket, színre fényezett kilincseket és indexszel ellátott tükröket, tolatóradart, menetfényt, automata, önbeállító felfüggesztést (7 üléses), hátsó légterelőt, légkondíccionálót, hangfelismeréses kihangosítót, multifunkciós, változtatható rásegítéses (Flex Steer) kormányt tartalmaz.  


Már az alapváltozatban is széria az ESP, a visszagurulás-gátló, a VSM, a vontatmány-stabilizáló, valamint a hét légzsák. Elsőként a Santa Fében jelenik meg az „aktív motorháztető”, mely gyalogosgázolás esetén 60 millimétert képes megemelni a motortetőt, hogy ezzel csökkentse a fejsérülés kockázatát.


A Premium felszereltség az alábbiakat adja hozzá a már felsorolt elemekhez: érintőképernyős navigáció, tolatókamera, talaj-megvilágítással ellátott elektromosan behajtható tükrök, kétzónás automata klíma, fűthető első ülések, krómozott kilincsek, fekete vagy bézs bőrkárpit. A Premium modell alapára 28995 angol font (kb. 10 mFt.).  


A csúcsváltozat Angliában a Premium SE nevet viseli, ami csak összkerék-meghajtásos, hétüléses kivitelben érhető el és melynek 32695 angol fontos (kb. 11,3 mFt) árában már a 19 collos alukerekek, elektromos ülésállítás, panoráma napfénytető, xenon fényszórók, kulcsnélküli rendszer, első-hátsó parkolóradarral ellátott parkolósegéd, guminyomás ellenőrző rendszer és LCD kijelzős Supervision műszeregység is benne van.  


Az új Santa Fe nemcsak külső méreteiben, hanem utas- és csomagterében is bővült a modellváltással, hiszen az első üléseknél mért fejtér 11 mm-rel, míg a hátsó ülések lábtér 45 mm-rel szárnyalja túl elődjét. A csomagtér immár 534 literes, melyhez egy további 48 literes rekesz is tartozik a padló alatt.  

A Santa Fe – a többi új modellhez hasonlóan – természetesen megkapja a Hyundai Tripla 5 garanciacsomagját is, mely 5 év, kilométer-korlátozás nélküli garanciát, 5 éves assistance szolgáltatást és 5 éves évenkénti felülvizsgálatot tartalmaz.

Forrás: am-online.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei