Utolsó tesztköreit futja a „HB”


Ismét újabb képek jelentek meg Brazíliában az új „HB” kódnéven ismert kisautóról, melyek szerint a vállalat még mindig az autó finomhangolásán dolgozik.

Az autó formaterve nem olyan titokzatos, mivel már régen kiszivárogtak álcázatlan kémfotók az autóról, ám azóta fokozottan ügyelnek a gyár képviselői, hogy mindig vastag álca alatt maradjon az új típus.


Az autó formaterve illeszkedik a mostanában megjelent új modellekéhez, így felfedezhetünk sok hasonlóságot a Hyundai i30 slágermodelljével, különösen a hátsó lámpaegység emlékeztet a nagyobb testvérre. A többi formaelem is híven tükrözi a korábban elindított folyékony szobrászat formanyelv egyes elemeit.


Az autó mozgatásáról egyelőre kétféle erőforrás gondoskodik majd, melyek közös jellemzője, hogy a benzin mellett (a helyi igényeknek megfelelően) etanollal is képesek működni. Egy kisebb, a Picantoból ismert 1 literes motor az alap, mely 80 lóerős lehet, míg lesz egy nagyobb, 1,6 literes erőforrás is, mely akár 128 lóerővel is repítheti a kisautót.


Az autó a szeptemberben induló Piracicaba városában felépült új gyárban készül majd, mely az évé végétől már négyajtós szedán változatban is készíteni fogja a „HB”-t, 2013-ban pedig elindul egy kisterepjáró gyártása is.

A „HB” hivatalos bemutatására a Sao Paulo-i autószalonon kerül sor október végén.  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei