Beperelték a Hyundait az Elantra reklámja miatt


A fogyasztók félrevezetése miatt beperelték a Hyundai vállalatot, mivel a magas üzemanyagárakra érzékeny vásárlók téves következtetést vonhattak le az Elantra reklámjaiból.   

A Consumer Watchdog elnevezésű közszolgálati szervezet ugyanis azt állította nemrég, hogy a 6 liter/100 km fogyasztási értékkel hirdetett Elantra csupán országúton éri el ezt az értéket, ennél azonban jóval többet fogyaszt városban, illetve kombinált ciklusban.

Ezenkívül a valós átlagfogyasztás csupán pillanatokra látható a reklámban és csak az tudja értelmezni is azt, aki kimerevíti a filmet. Az írott sajtóban megjelent anyagokban pedig igen gyakran teljesen elhagyták a többi fogyasztási értéket.

A fentiekre alapozva a felperes, a kaliforniai Sacramentoban élő Louis Bird azt állítja, nem vásárolt volna Hyundai Elantrát a félrevezető reklám nélkül, viszont most jóval többet költ üzemanyagra, mint számította.

A Hyundai Motor America közleményében továbbra is azt állítja, hogy a kormányzati szervek és széles körben olvasott három magazin tesztjei alapján a fogyasztás reális lehet. A dél-koreai cég emellett nem foglalkozik a közleményben azokkal a panaszokkal, melyek a teljesebb tájékoztatásról szóltak.

Tavasszal a Los Angeles állami bíróság a Honda Motor ellen döntött egy Civic hibrid vásárló javára, aki azt állította, hogy az autógyártó eltúlozta terméke fogyasztási értékeit a reklámokban.

A merész formavilágáról híres Elantra idén a 19. helyen áll az eladási statisztikákban 97769 darabos első féléves eladásaival.

Forrás: reuters.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei