Az első Santa Fe Amerika útjain


A Hyundai az áprilisi New York-i Autószalonon mutatta be a Santa Fe immáron harmadik generációját. Az autó még nem kapható Amerikában, valakinek mégis sikerült lencsevégre kapnia.  

A Santa Fe a szabadidőautók hazájában, Amerikában született és vált igazán sikeressé az elmúlt évtizedben. Nem lesz ez másképp a harmadik generációval sem, amely nemrég mutatkozott be Amerikában és egyelőre csak a márka hazájában, Dél-Koreában kapható.


Az autó várhatóan csak augusztustól kapható az Egyesült Államokban, ahol egy szemfüles autórajongónak sikerült az egyik autópályán lefilmeznie egy Santa Fe Sport néven forgalomba kerülő, rövidebb tengelytávú változatot.


Az autó valószínűleg egy előszériás modell, mely az amerikai hatóságokhoz szükséges homologizáció, vagyis jóváhagyások miatt kerülhetett Amerikába. Az új modellnek ára még nincs, viszont szinte biztosra vehető, hogy gyártásba kerül a Kia West Pointban található összeszerelő üzemében, ahol az előd is készült.

 
Forrás: autospies.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei