A Hyundai az első tízbe került Angliában



A vállalat tavalyi eredményei alapján koreai márka első alkalommal került a tíz legnagyobb darabszámot értékesítő gyártók közé.

A vállalat, amelynek székhelye az angliai Plymouthban található, a tavalyi év során 74285 autót adott át vásárlóinak, amellyel 3,63 százalékos piaci részesedésre tett szert. Ezen felül az előző, 2011-es időszakhoz viszonyítva 40 százalékkal sikerült növelni a flottaértékesítés darabszámait. 

Anglia legkedveltebb Hyundai modellje az i10 volt, amelyből több mint 23 ezret értékesítettek tavaly,  amelyet az i30 követ több mint 12 ezres darabszámával.


„A nehéz gazdasági és szociális helyzet ellenére a Hyundai márkának kivételes év volt a tavalyi. 2008. óta több mint 250 ezer autót értékesítettünk, amely időszak alatt megháromszorozódtak az eladási darabszámok. Ezen növekedés során az angol autópiac 21. helyéről betörtünk a legjobb tíz közé – ez hatalmas teljesítmény és jelzi dolgozóink és kereskedőink elhivatott, kemény munkáját.” – mondta Tony Whitehorn, a Hyundai Motor UK elnök-vezérigazgatója.

Whitehorn azt is hozzátette, nehézségekbe ütközik ezt a hatalmas növekedést a továbbiakban is folytatni, hiszen a koreai vállalat európai gyárai máris teljes kapacitásukkal termelnek, így a további bővülést gátolhatja az autóhiány. Ennek következtében minden bizonnyal megáll a növekedés üteme és várhatóan az előző évi eredmény tudják megismételni 2013-ban.


„Az elmúlt év vízválasztó volt, amikor minden eddigi rekordot megdöntöttünk.” – mondta Whitehorn. „Ezzel szemben 2013. arról fog szólni, hogy építsük a márkát, hangsúlyozva autóink minőségét, mielőtt 2014-ben ismét támadást indítanánk.”

Ezen stratégia részeként Whitehorn elárulta, hogy az új Hyundai vásárlók nagy része más márkáktól érkezett. „Vásárlóink 75 százaléka váltott más márkáról. Ez remek, mivel mutatja munkánk elismerését és versenyképességünket mind a tömeg-, mind a prémiumgyártókkal szemben. A vásárlókat a racionális gondolkodás vezette el hozzánk. Most az a feladatunk, hogy bebizonyítsuk, több ez racionális döntésnél, hiszen az ár-érték arány mellett remek kereskedők, kiváló garanciális feltételek és jól működő vevőszolgálat is része a csomagnak.”


A 2014-es további növekedés kulcsmodellje az idei év végén debütáló új Hyundai i10 lesz, amely Andrew Cullis, a Hyundai Motor UK marketing igazgatója szerint megőrzi a jelenlegi modell értékeit. „Az új változat ugyanazokkal a képességekkel rendelkezik majd, amely a jelenlegit ennyire népszerűvé tette, csak még jobbá válik a modellváltással.” – mondja Cullis.

Az új i10 az i20 mellett készül majd a Hyundai bővített törökországi gyáregységében.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei