HIVATALOS: Michel Nandan a Hyundai WRC csapatfőnöke



A Hyundai Motor a rali bajnokságok veteránjával, Michel Nandannal közösen fejleszti a márka saját WRC autóját.

A francia legenda már az 1990-es évek közepétől kulcsfontosságú technikai szerepeket töltött be a rali sportban, most pedig csatlakozik a Hyundai WRC programjához.

A Hyundai a tavalyi Párizsi Autószalonon jelentette be visszatérési szándékát a World Rally Championship versenysorozatába, most pedig az új i20 modell WRC adaptációján dolgoznak azért, hogy azzal 2014-ben megjelenhessenek a versenypályákon. A Hyundai ezen cél megvalósítása érdekében megalapította saját motorsport leányvállalatát, a Hyundai Motorsport GmbH-t, amely a márka WRC programját fogja össze. Az új leányvállalat elnökének Gyoo-heon Choi-t nevezték ki.   


„A Hyundai izgatottan várja visszatérését a WRC-be, ahol nemcsak versenyezni, hanem győzni is szeretne.” – mondta Tak-uk Im, a Hyundai Motor ügyvezető alelnöke és operatív igazgatója. „A Hyundai és a WRC tökéletes párosítás, amelynek eredményeként a versenytapasztalatok alapján utcai autóink kezelhetőségét és teljesítményét is magasabb szintre emelhetjük.”  

 A Hyundai a WRC programot találta legmegfelelőbb alapnak, amelynek révén nemzetközi szinten is népszerűsítheti a növekvő márka izgalmas dinamizmusát. A látványos és izgalmas rali versenyek a technológiai kihívásokkal együtt tökéletesen megtestesíti a Hyundai márka értékeit.   

A Hyundai nem ismeretlen a WRC világában, hiszen 2000. és 2003. között már részt vett ebben a versenysorozatban. Most azonban a márka magasabbra emelte a lécet, amikor házon belüli csapatot állított fel, amelynek székhelye a németországi Frankfurttól, a Hyundai európai központjától nem messze, Alzenauban kapott helyet.  


Mivel a 2013-as WRC idén a legendás Monte-Carlo ralival hamarosan kezdetét veszi, a Hyundai visszatérését idén az i20 WRC változatának intenzív fejlesztésével készíti elő Michel Nandan csapatfőnök szakértő irányítása mellett.

„Megtiszteltetésnek érzem, hogy a Hyundai engem választott a márka WRC visszatérésének irányítására.  A projekt egyelőre még gyerekcipőben jár, ám a dolgok gyorsan változnak, az év előrehaladtával a csapat gyors fejlődésére számítok. Sok teendőnk van még, amelyre oda kell figyelnünk, ám az erre a célra létrehozott műhelyben a motivált, ambiciózus munkatársakkal máris jó úton haladunk.” – mondta Nandan.

Az i20 ideiglenes sportváltozatának  koreai tesztelése már megkezdődött azért, hogy a Hyundai alkatrészeket és futómű-elemeket teszteljen, amelyeket idén tovább tökéletesítenek.  


Nandan hozzátette: „Szándékosan használjuk az i20 ideiglenes sportváltozatát azért, hogy a legfontosabb elemeket teszteljük és biztosítsuk ház feladatunk elvégzését, még mielőtt belépünk a küzdelembe. Ez a fázis 2013-ban folytatódik, amikor is felkészülünk a 2014-es WRC visszatérésünkre. Van még rengeteg egyéb döntés, amelyeket meg kell hoznunk az év során, különös tekintettel a versenyzők kiválasztására, ám ehhez szintén időt és körültekintést igényel. Ugyanakkor figyelemmel kísérjük a 2013-as WRC bajnokság alakulását is.”

A Hyundai motorsport iránti elkötelezettsége és beruházásai kiemelik a vállalat folyamatos gyarapodását és rugalmasságát, amellyel megerősíti a globális marketing pozícióját. A koreai márka számára okos és logikus lépés a jövő utcai Hyundai modelljeinek fejlesztése a WRC-ben összegyűjtött tapasztalatok alapján.

Forrás: hyundai.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei