Peter Schreyer a Hyundai csoport új főtervezője



Kevesebb, mint két héttel azután, hogy Peter Schreyert a Kia Motors egyik elnöki tisztére jelölték ki, máris újabb posztot kapott, ugyanis a jövőben Screyer feladata lesz a Hyundai és a Kia márkák globális dizájnstratégiájának irányítása.             

A Kia márka modelljei Schreyer vezetése alatt olyannyira teljesen átalakultak, hogy némelyek szerint formai tekintetben meg is előzték a nagyobb Hyundai testvért. Úgy látszott, mintha belső háború zajlana a két márka berkein belül, amelyet most Schreyer felügyelete alatt simíthatnak el.


A tanulmányait a németországi Münchenben és a londoni Royal College of Art művészeti iskolában elvégző 59 éves bajor hosszú ideig a Volkswagen és az Audi tervezője volt, mielőtt 2006-ban a Kia Motorshoz került volna. A váltásra a Volkswagen fődizájnerével, az azóta már nem a német autógyártónak dolgozó Murat Günakkal kibontakozó hatalmi harc miatt került sor.


Schreyer a Kiánál szabad kezet kapott a koreai márka stílusirányzatának kialakításához, amelynek során kialakult a mai Kiákra jellemző, tigrisszájat mintázó hűtőrács formája. A Kia legtöbb autója az ő gyámsága alatt születik, ám nem mindegyikből válik formatervezői diadal. A nemrég bemutatott K9 luxusmodell esetén több vád érte az autó formáját annak BMW-s és Maseratis jellege miatt, de az új, második generációs Forte/K5/Cerato zömök arányai és a tigris orr kínos interpretációja miatt kapott több kritikát.  


Schreyer előléptetéséhez több szaktársa is gratulált. Bill Mitchell, a GM korábbi főtervezője tiszteletét fejezte ki, ahogyan Patrick Le Quément és Louis Schweitzer korábbi Renault főnökök is gratuláltak neki. Schreyer előléptetését a formatervezői körökben szinte kivétel nélkül támogatták.

Forrás: caranddriver.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei