Szaúd-Arábiában is bemutatkozott az i40



A 35. Saudi International Motor Show (SIMS) Hyundai standján a márkát importáló Mohammed Yousuf Naghi Motors bemutatta a márka középkategóriás i40 modelljét.

A legtöbb középkategóriás limuzintól eltérően az új i40 vonalvezetése sportos és stílusos, amelyet az aerodinamikus vonalvezetés mellett kiemel az integrált hátsó szárny is. A külső formaterv a beltérben is visszaköszön, a műszerfal és a középkonzol stílusos elrendezésű, ez utóbbiban pedig egy 4,2 collos  multifunkciós képernyő is helyet kapott.


Az autót egy 2,0 literes, közel 180 lóerős benzinmotor hajtja, amelyhez a fogyasztás csökkentése miatt motorleállító elektronika is tartozik. Az új i40-hez emellett olyan kiegészítők is alapáron járnak, mint a harmadik generációs blokkolásgátló, amelyet elektronikus fékerőelosztó és menetstabilizáló egészít ki.


Hazm Jamjoom, a márkát képviselő MYNM- Hyundai vezetője elmondta, hogy hosszú távú marketing stratégiájuknak köszönhetően az értékesítési darabszámok tekintetében vezető helyen állnak a Hyundai kereskedések között. A sikerekhez nagyban hozzájárultak a koreai márka korszerű járművei, amelyek fejlett technológiát, stílusos formatervet kaptak, amellyel a vásárlók minden igényét kielégíthetik.


Jamjoom hozzátette, hogy az új i40 az „i” széria többi modelljéhez, az i10, i20 és i30 modellekhez csatlakozik, amelyek formatervének és teljesítményének köszönhetően figyelemreméltó sikereket értek el a térségben. Az új i40 olyan tulajdonságokkal és felszereltségekkel rendelkezik, amellyel egyetlen más kategóriatársa sem, így komoly sikereket érhet el a Hyundai szaúd-arábiai vásárlóinak körében.

Forrás: arabnews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei