Golyóálló Hyundai Equust kapott az ENSZ főtitkára



A dél-koreai gyökerekkel rendelkező jelenlegi ENSZ főtitkár, Ban Ki-moon második hivatali ciklusában egy hazájában gyártott golyóálló Hyundai Equus limuzinban utazhat.

A Hyundai a tavalyi év végén adta át az új Hyundai Equus golyóálló kivitelének kulcsait az ENSZ főtitkárságának részére. Az autó az Equus hosszabb tengelytávú változatára épül, amelynek golyóálló változatát a Moszkvai Autókiállításon láthatta először a nagyközönség.   

Az orosz fővárosban bemutatott autót az erősített védelmű járművekre szakosodott német Stoof International GmbH-val közösen fejlesztették ki, amelynek eredményeként az Equus megfelel a legszigorúbb védelmi előírásoknak is.


A most átadott modell már magán hordozza a 2013-as modellévre átszabott új hűtőrácsot, LED lámpákat, valamint az utastérben átalakult műszerfalat az új head-up kijelzővel.

Az autó súlya eléri a tekintélyes 3,8 tonnát, miközben erőforrása ugyanaz az 5,0 literes V8-as, amely az Equus alapkivitelét is mozgatja. Habár a menetteljesítményeket nem hozták nyilvánosságra, a gyorsulás jóval több időt vesz igénybe, míg a fékút biztosan hosszabb, mint a hagyományos kiviteleknél.   


A Hyundai egyelőre nem közölte, hogy a továbbiakban is lát-e üzleti lehetőséget a golyóálló járművek piacán. Állami és a világ vezető tisztségviselői számára ezzel komoly alternatívát állíthat a Hyundai, amely olyan nevekkel versenyezhet ezen a piacon, mint a BMW, Mercedes vagy a Cadillac.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei