Vizsgálják a Hyundai modellek féklámpáit Ausztráliában



Az ausztrál hatóságok vizsgálatot indítottak, mivel a Hyundai nem hívta vissza azokat az új modelleket, amelyek féklámpa-kapcsolói elromolhatnak.

A hibás alkatrészek 2011 augusztusában kerülhettek egyes Hyundai modellekbe, amelyre a koreai cég egy bizalmas levélben hívta fel a kereskedők figyelmét még tavaly júniusban, ám csupán azon ügyfelek autói kerültek kijavításra, akik észrevették a hibát.  

Az ausztrál Szövetségi Közlekedési Minisztérium nyilatkozata szerint: „A minisztérium a Hyundai-jal közösen dolgozik az ügy kivizsgálásán.”


Ám a minisztérium nem hivatott visszahívást elrendelni, az másik szervezet, az Ausztrál Verseny- és Fogyasztóvédelmi Hivatal (ACCC) hatáskörébe tartozik.

„A szervezet a biztonsági berendezések hibáinak bizonyítékait és az ausztrál szabványok betartását vizsgálja meg, valamint javaslatot tesz az ACCC számára az autóipari visszahívási akciókra.” – áll a nyilatkozatban. Az ACCC azonban még nem rendelte el a visszahívást.


A Hyundai nyilatkozatában ez áll: „A Hyundai Motor Company Australia a Közlekedési Minisztérium járműbiztonsági előírásainak megfelelően vizsgálja az elektromos kapcsoló kérdését. A vizsgálat elősegítése érdekében a Hyundai teljes mértékben együttműködik a minisztériummal.”

A Hyundai álláspontja szerint a kérdés nem biztonsági jellegű, hiszen a fékberendezés működőképes marad. A vállalat nem hozta nyilvánosságra, mennyi autót érint a hibás alkatrész, ám a koreai cég 2011. augusztusa és 2012. májusa között több, mint 70 ezer autót értékesített az ausztrál piacon. Lapértesülések szerint a hibás alkatrész négy modellt érint, ám a bizalmas körlevél szerint a teljes modellkínálat érintve van.


A körlevél szerint a kereskedőknek a hibás egységet egy újabb típusúra kell cserélniük, ám csak azoknak végzik el ezt a műveletet ingyenesen, akik észlelik a hibát.

Korábban is előfordult már, hogy a Hyundai vonakodott visszahívást elrendelni modelljeivel kapcsolatban. 1998. novemberében 46 ezer Hyundai Excel modellt annak ellenére nem rendeltek vissza, hogy bizonyíthatóan a gyári hegesztés problémája miatt az első felfüggesztés összeomolhatott volna ezeken a típusokon.

Ahogyan most is, úgy akkor is arra hivatkozott a Hyundai, hogy ez nem biztonsági probléma.


Egy annak idején készült NRMA műszaki jelentés szerint az Excel modellek „extrém esetben a jobb első kerék és tengely leválhat, a kerék pedig beszorulhat a sárvédőbe”.

Egy héttel később a szövetségi kormányzat azzal fenyegetőzött, hogy kötelező visszahívást rendel el, ha a Hyundai nem intézkedik.

A hétmillió autóst képviselő Ausztrál Automobil Szövetség szerint a jelen helyzetben szükséges volna egy biztonsági visszahívás elrendelése. „A józan ész azt diktálja, ez bizony biztonsági kérdés.” – mondja Andrew McKellar, az AAA ügyvezetője. „Mi volna, ha minden érintett autógyártó kibújna visszahívási kötelezettsége alól? A hiba egyértelműen veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét.” – teszi hozzá McKellar.

Forrás:heraldsun.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei