Sejtelmes rajzon a Hyundai új luxustanulmánya



A Hyundai egy héttel a Detroiti Autószalon megnyitása előtt bepillantást engedett új tanulmányának formavilágába.

Habár a HCD-14 névre keresztelt tanulmány előzetesén csak kevés részlet vehető ki egyértelműen, azonban arra mindenképpen elegendő, hogy bepillantást nyerjünk a Hyundai következő luxusautó-generációjának stílusirányzatába.

A rajzot, illetve emellett a tanulmány nyers karosszériájának néhány részletét nem más, mint maga John Krafcik, a Hyundai Motor America elnök-vezérigazgatója osztotta meg saját Twitter oldalán. Krafcik korábban már elárulta, hogy a Detroitban bemutatandó tanulmány a koreai márka stílusirányzatának új fejlődési szintjét hivatott demonstrálni. A folyékony szobrászat (fluidic sculpture) után folyékony precizitásnak (fluidic precision) elkeresztelt irányzat Krafcik szerint kevésbé lesz hivalkodó, mint a korábbi Hyundai formanyelvek.


Annak ellenére, hogy a HCD-14 előzetesén rengeteg konvex és konkáv vonal fedezhető fel, az összhatás mégis visszafogottabbnak hat, mint a néha megdöbbentő vonalvezetésű jelenlegi Hyundai modellek. A tetővonal íve alapján sokaknak az Audi A7 ugorhat be, ám egyelőre nem lehet eldönteni, vajon a Hyundai koncepció valóban rendelkezik-e hátsó csomagtér ajtóval, vagy hagyományos limuzin lesz-e.

Ettől függetlenül az üvegfelületek arányai, főleg a C oszlop környékén nagyon hasonlítanak az A7-re. Egy erős karaktervonal pedig az első fényszórótól a hátsó lámpatestig fut, amely elöl megtörik a kidomborodó kerékjárati ívekben, ahová hatalmas, minden bizonnyal ötküllős alufelniket szereltek.


Erősen feltételezhető, hogy a HCD-14 a Hyundai Genesis következő generációjának előfutára, amely még idén bemutatkozhat. A Hyundai nyilatkozata szerint a tanulmányba fejlett 3D gesztusalapú technológiát építettek, amely képes a funkciókat kézmozdulatok alapján kezelni.

A Hyundai HCD-14 premierje január 14-én, a Detroiti Autószalonon lesz, amelyet élőben is követhetünk egy erre a célra kialakított honlapon.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei