Rekordévet zárt a Hyundai Amerikában



A Hyundai eladásai 2012-ben az előző évről 9 százalékkal emelkedtek Amerikában, amelyben az iparág legalacsonyabb értékével, csupán 10 százalékot tettek ki a flottaeladások.   

A Hyundai Motor America rekordmennyiségű, 59435 autót adott el tavaly decemberben, amely 17 százalékkal magasabb a tavalyi, szintén rekordnak számító eladási mennyiségnél.

„Az ünnepi időszak a magasabb vásárlói bizalommal együtt sikeres év végét hozott számunkra.” – mondta Dave Zuchowski, a HMA értékesítési vezetője. „A 2012-ben bemutatott hét új vagy frissített modellünk és a bővített készletállományunk is hozzájárult az elmúlt hónapok lendületéhez, amely a következő hetekben bemutatkozó hétszemélyes Santa Fe változattal az idei évben is folytatódik.”  


A tíz legnépszerűbb autó között számon tartott, Alabamában készülő Sonata és Elantra modellek ismét értékesítési rekordokat állítottak fel. Mindkét modell átlépte a 200 ezres határt, a Sonata modellből 230605 darab, míg az Elantrából 202034 darabot sikerült eladni 2012. során, míg a Sonata Hybrid változatából 74 százalékkal több fogyott a tavalyihoz képest.

A Veloster értékesítése hatalmasat ugrott idén, 34862 darabos eladásával tavalyhoz képest 276 százalékkal több fogyott a sportkupéból, míg a nemrég frissített Accent 10 százalékkal 61004 darabra tudta növelni eladási darabszámát. A 2011-ben bemutatott vadonatúj Azera értékesítése tavaly 453 százalékkal 8431 darabra növekedett.  


Az idei Detroit-i Autószalonon a Hyundai a prémium kínálatának egy új formai irányzatát fogja bemutatni. 2012-ben a Hyundai prémium modelljei, a Genesis és az Equus még több vásárlónak okoztak meglepetést és örömöt, amellyel a vállalat immár ötödik éve töretlenül tudta növelni eladásait. A Hyundai által a prémium kategóriában elért 6 százalékos részesedése is közrejátszott abban, hogy a márka teljes piaci részesedése 5 százalékra emelkedhetett.

A Genesis 33973 darabos eladásával három százalékot javított 2011-hez képest, míg az Equus 24 százalékos növekedéssel 3972 darabos eladást produkált tavaly. Ezzel mindkét modell éves eladási rekordot állított fel, míg a Hyundai teljes hátsókerék-meghajtásos modellkínálatának eladása 37945 darab, amely meghaladja a legtöbb luxusautó-márka eredményét a kategóriában.


„Mind a prémium, mind a tömegmodellek esetében jelentős kereslettel zártuk a tavalyi rekordévünket.” – mondta John Krafcik, a Hyundai Motor America elnök-vezérigazgatója. „2013. lesz az első teljes év, amikor az amerikai üzem három műszakban termeli a Sonata, Elantra és Santa Fe modelleket, így jobban ki tudjuk elégíteni a legnépszerűbb modelljeink iránti keresletet.”

Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei