A Hyundai Motor Brasil elnöke visszatér Koreába



A Hyundai brazil autógyárának vezetője, Chang-kyun Han a gyár beindítása és a HB20 sikeres piacra vezetése után saját kérésére hazatér Dél-Koreába.

A Hyundai Motor Brasil eddigi első embere, Chang-kyun Han közleményében bejelentette, hogy lemondott elnöki pozíciójáról és visszatér hazájába, Dél-Koreába. Han nyilatkozata szerint már korábban megfogalmazódott benne a döntés, amelyet maga kért a koreai vállalat vezetésétől.


Han tavaly áprilisban érkezett Brazíliába, ahol vezette a Hyundai első helyi autógyárának piracicabai építését, beüzemelését, amely szeptemberben kezdte meg a sorozatgyártást. Ő volt az, aki októberben bemutatta a nagyközönségnek a gyár első termékét, a HB20 kompakt modellt, amely az év utolsó három hónapjában több, mint 22 ezer példányban kelt el.

A HB20 tavaly november és december hónapokban bekerült a 10 legkeresettebb modell közé. „Elvégeztem küldetésemet Brazíliában és mivel már 10 éve folyamatosan külföldön dolgozom, ennyi elég volt, kértem visszatérésemet Dél-Koreába.” – nyilatkozta Han.


Han helyébe William Lee lépett, aki eddig a Hyundai Motor Company Nemzetközi Műveletek alelnöki pozícióját töltötte be.  

A Hyundai első saját dél-amerikai üzemében a HB20 modellcsalád készül az alapoktól a végső összeszerelésig. A kompakt mellett előkészületben van a modell „terepjárósított” HB20X változatának sorozatgyártása, amely a tavalyi Sao Paulo-i autókiállításon mutatkozott be. Idén emellett bemutatkozik a HB20 lépcsőshátú változata is.


Jelenleg 1747 alkalmazott dolgozik az 1,4 millió négyzetméteres gyár területén, ahol két műszakban folyik a termelés, emellett 150 dolgozó a Hyundai Sao Paulo-i központjában is tevékenykedik. Az autógyártó szerint jelenleg tanulmányozzák további beruházások, köztük a harmadik műszak beiktatását is.

Forrás: g1.globo.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei