A háborús veterán különleges ajándéka



Amikor Donald Elliott tavaly november közepén besétált a Mississauga Hyundai márkakereskedésbe, nem gondolta volna, hogy a vásárolni kívánt autó mellett mással is távozhat.

Donald az adásvételt intéző értékesítőnek, Sangmook Shinnek megemlítette, hogy idősebbik bátyja Roy Douglas Elliott a koreai háborúban harcolt és elesett, ám soha nem tudta meglátogatni Dél-Koreában eltemetett testvére sírját.  


Sangmook csupán a név alapján az internet segítségével néhány napot töltött információk és esetleges fotók után kutatva, ám nem járt eredménnyel. Viszont éppen aznap, amikor Donald az új autójáért ment a kereskedésbe, Sangmook rátalált egy fotóra, amelyen tisztán kivehető volt R. D. Elliott őrvezető sírköve. Az értékesítőnek szerencsére még volt annyi ideje, hogy kinyomtassa és bekereteztesse, így amikor ügyfele megérkezett az átadásra, a kezébe tudta venni a fotót.   

Elliott a fényképet magához ölelve mondott köszönetet és elmondta, hogy az elmúlt 60 év azzal a gondolattal telt, vajon egyszer el tud-e búcsúzni szeretett testvérétől. Sangmooknak köszönhetően Donald legalább bátyja emlékének egy részét visszakaphatta.

Forrás: facebook.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei