Máris javítottak a HB20 felszereltségén



Habár a HB20 csupán öt hónapja van a piacon, ám 2013-ra máris kisebb módosításokat hajtottak végre a népszerű brazil kisautón.

A módosítások elsősorban a modell felszereltségét érintették. A bluetooth kihangosítás felkerült a felszereltség-listára, valamint az 1,6 literes Comfort változat új audiorendszert kapott, amelyhez USB és CD játszó is tartozik. Emellett immár lehet nagyobb teljesítményű, nagyobb kijelzővel rendelkező rádióegységet is rendelni, amelyben a középkonzol alján már fedett helyet kaptak a csatlakozók is. Mindkét opció 995 brazil reálért elérhető az autóhoz.


Az elektromos ablakemelők ezentúl már egyérintéses funkcióval is rendelkeznek, ráadásul ezek immár a kulcs gombjával is becsukhatóak.  A belső világítás fényén is módosítottak, a klímaszabályozó gombjai pedig Comfort Style és Premium szinten krómkeretet kaptak. Az egyliteres változat váltógombját és kézifékkarját Comfort és Comfort Plus változatban ezüstbetétesre cserélték.


Kívülről immár a Comfort Style kivételével az össze kivitel színezett kilincseket, az ablaktörlők integrált lapátokat kaptak. A barna metálszín a továbbiakban nem rendelhető a HB20-hoz, mivel az a jövőben csak a HB20X modellhez rendelhető.

Forrás: exame.abril.com.br

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei