Különleges szériák a Hyundai kisautóiból Európában és Ázsiában



A Hyundai importőrei az i10 és i20 különleges változatait mutatták be Hollandiában és Malajziában is.

Hollandiában Black Pack Edition névre keresztelt modellek közül az egyelőre kizárólag Indiában készülő i10 a választott színtől függetlenül, nevéhez méltó módon zongoralakk hatásúra fényezett fekete tetőborítást kapott. A fekete tetőelem mellett az autón megtalálhatóak a már korábban bejelentett 2013-as módosítások is, így a hatszögletű hűtőrács közepe szintén fekete. 


Az i10 Black Pack Edition modell a típus Blue i-Drive Cool változatára épül, amely 1,0 literes, 69 lóerős benzinmotorral kerül forgalomba. A tükörbe épített indexekkel, négy elektromos ablakkal és távirányítós központi zárral felszerelt modell 9 995 eurós áron vásárolható meg Hollandiában.


A hollandok az egyel nagyobb i20 modellből is készítettek Black Pack Edition változatot, amelynek tetejét szintén feketére fényezték. A légkondicionálóval, kormányról vezérelhető rádióval, tetőspoilerrel, LED nappali menetfénnyel és ködlámpával felszerelt i20 Black Pack Editiont 1,2 literes vagy 1,4 literes benzinmotorral, 14 795 eurós indulóárral kínálják a kereskedők.


Malajziában eközben szintén kiadtak egy limitált szériát a népszerű i10 modellből, amelynek segítségével az idősödő modell iránti érdeklődést kívánják továbbra is fenntartani.


A Colourz névre keresztelt változat teljes légterelő csomagot kapott karosszériájára, amelyhez a hűtőrács új betétet is kapott. Belül – nevéhez híven – hétféle színes betéttel ellátott bőrülésekkel gazdagodott az i10, amelyek Savanykás Narancs, Aquamarine kék, Őszibarack fehér, Karbonszürke, Szenvedély lila,, Levendula rózsaszín és Jégszürke fantázianevet kaptak.  



A limitált Colourz változat 1,25 literes Kappa benzinmotorral és négyfokozatú automatikus váltóval felszerelt LE kivitelre épül.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei