Alapos frissítést kaphat az ix35



Már egy éve megjelentek kémfotók álcázott ix35/Tucson modellekről, amelyekről kiderült, hogy a takarók alatt valójában a modell üzemanyagcellás változata lapult.

Az akkori kémfotókon látható típusváltozat tavaly Párizsban debütált, ám az ix35 hagyományos hajtáslánccal szerelt változatai továbbra is az eredeti formájukban készülnek Dél-Koreában, illetve Csehországban.


A legfrissebb kémfotók tanúbizonysága szerint azonban nemsokára készen áll a frissített modell is, amely néhány elemében minden bizonnyal magán hordozza majd az új modellek, különösen az i40 és a Santa Fe által továbbfinomított folyékony szobrászat vonalait.


A takarók az autó teljes karosszériáját fedik, így a középkategóriás hobbiterepjáró minden bizonnyal teljesen új első és hátsó kiképzést kaphat, amellyel együtt a belső tér és a motorkínálat is átalakul. Mivel Dél-Koreában az ix35/Tucson egy gyártósoron készül a frissen bemutatott ix35 Fuel Cell modellel, így a mostani módosítások valószínűleg kihatnak majd erre a változatra is.   


Az időközben a Hyundai németországi fejlesztőközpontjánál is elcsípett frissített ix35 modellt a 2013-as Franfurti Autókiállításon mutatják be a nagyközönségnek, pontosan négy évvel azután, hogy 2009-ben ugyanitt tartotta a modell világpremierjét.


Elképzelhető, hogy a Hyundai az i30 első generációjához hasonlóan különválasztja a a modell formavilágát és Dél-Koreában kisebb, míg Európában nagyobb átalakításoknak vetik alá az ix35-öt.

A frissített ix35 teljes képgalériáját a Dönci Hyundai Blogja Facebook oldalán találjátok.

Forrás: worldcarfans.comcarscoop.blogspot.hu

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei