Városi terepes – Hyundai ix35 1,6 GDI menetpróba



Habár a mai Hyundai kínálatban az ix35 nem éppen friss darab, ám az autó formavilága, felszereltsége és ára még mindig versenyképessé teszi a frissebb konkurenciával szemben is.

A Hyundai modernkori történelmének egyik mérföldkövének tekinthető az ix35. Az „i” sorozat kisebb modelljeinek (időrendben: i30, i10, i20) sikeres piaci fogadtatása után a koreai márka ezzel a modellel mutatta be először az azóta már az egész termékpalettán (szinte szó szerint) átívelő formai jellegzetességeit.


A folyékony szobrászat névre keresztelt formanyelv a természet erőinek áramvonalasságát hivatott szimbolizálni, amelynek legjellemzőbb megnyilvánulása a kizárólag a Hyundai modellekre jellemző, méhsejtre emlékeztető hatszögletű hűtőmaszk, a sólyom szemeit mintázó, mélyen a karosszériába húzott első fényszórók, a karosszéria éleinek hullámzása pedig akár a tengervíz játékát is eszünkbe juttathatja. Ugyanez folytatódik az autó hátsó részén is, ahol a lámpák hosszan előrenyúlnak a karosszériába, jellegzetessé téve ezzel a Hyundai modelljeit.


Mindezek megtalálhatóak az ix35-ön is, amely emellett méreteivel is impozáns jelenség, hiszen annak ellenére, hogy 4410 milliméteres hosszával és 1820 milliméteres szélességével nem nagyobb, mint a legtöbb kombi, 1660 milliméteres magasságával kiegészítve azok fölé tornyosul. Pont ebből adódik az ix35 egyik előnye, hiszen a nagyobb magasság magasabb üléspozícióval társul, amely páratlan kilátást tesz lehetővé a vezető számára, aki így az átlagos autók fölött jobban átláthatja a forgalmi helyzeteket, ami akár közlekedésbiztonság tekintetében sem utolsó szempont. Nem is beszélve arról, mennyivel könnyebb egy magasabb autóba bekötni a hátsó gyerekülésben helyet foglaló gyerkőcöket.


Az utastér a külméretek alapján tágasnak ígérkezik és az ix35 nem is okoz csalódást: a 2640 milliméteres tengelytávnak köszönhetően elöl is, hátul is pazar a helykínálat akár öt személy számára is. A vezető a Hyundai formatervezői által megalkotott, igen mozgalmas, a természetből vett példákat folytatva, hegységek elmozdulására emlékeztető műszerfallal néz szembe, amely este kékes fénnyel árasztja el az utasteret. Sokan a kék fény élessége miatt kritizálják a Hyundait, ám szerintem egyáltalán nem zavaró, hiszen a műszerfal megvilágításának fényerőssége állítható, amellyel csökkenthető az este esetlegesen zavaró fényesség. 


Az ergonómia azonban így is példás, minden kapcsoló, kezelőszerv könnyen elérhető és kezelhető. Ez alól csak a kormány mögé száműzött fedélzeti számítógép kezelőgombja és a formai megfontolásból a középkonzol jobb oldalára helyezett hátsóablak-fűtés kapcsoló kivétel, ám ezek csupán olyan apróságok, amelyeket egy soron következő modellfrissítés megoldhat.


Mindenképpen említést érdemelnek az ajtópanelek is, amelyek formája egyáltalán nem hétköznapi, hiszen a megszokott egységes, könyöklő-ablakemelők-ajtónyitó kombináció helyett itt ezek külön idomokat képeznek a borításon, amely érdekessége ellenére ergonómiailag tökéletesen illeszkedik az utasok elvárásaihoz.


A csomagoknak sem kell szűkölködniük, hiszen az utastér mögött egy 591 literes csomagtér is található. Ez az érték azonban csalóka lehet, mivel ebbe minden bizonnyal beleszámít a raktér padlója alatti, a teljes értékű, könnyűfém pótkereket is tartalmazó mélyedés is.  A tényleges, használható tér szemmérték alapján valahol 450 liter környékén lehet, ám még ez is bőven megfelel egy családi kirándulás szükségleteinek.


A tesztautó az ix35 motorpalettájának legkisebb, ráadásul benzines motorjával érkezett, amely első hallásra nem túl bíztató, hiszen egy ekkora karosszéria mozgatásához jelentős energiára van szükség, ráadásul a hobbiterepjárókat elsősorban modern dízelmotorokkal veszik. Pont ezért okozott kellemes meglepetést a Hyundai közvetlen befecskendezéses 1,6-osa. 


A 135 lóerős teljesítményű egység meglepő vehemenciával kezdi el gyorsítani az autót, amelyben tökéletes partner a hozzá kapcsolt hatfokozatú váltó is. Az autó minden fokozatban szépen gyorsul, egyáltalán nem érezni erőtlennek. Persze alacsony fordulaton nem bővelkedünk nyomatékban, így egy-egy előzéshez ajánlatos pár fokozatot visszaváltani, ám a pontosan megvezetett váltókarral ez csak még élvezetesebbé, sportosabbá teszi az utazást.


A menetpróba rövid ideje alatt természetesen nem sikerült az autó fogyasztásáról érdemleges adatot gyűjteni, ám beszédes a fedélzeti számítógép 6,5 literes átlagfogyasztási és a menet közben (országúton, próbakörülmények között) kiírt 8,5 literes pillanatnyi fogyasztási adat. A gyártó szerint ezzel a motorral átlagosan 6,4 literes fogyasztás érhető el.


A menetkomfort szintén a legjobbak közé sorolható, hiszen még autópálya tempó mellett is csendes marad az utastér, igaz, a motor eközben hatodikban mindössze 3500-as fordulaton dolgozik. A csendesség olyannyira jellemző a motorra, hogy alapjáraton egyáltalán nem hallható, így mivel vibrációmentesen dolgozik ilyenkor, csak a fordulatszámmérő tudatja a gyanútlan vezetővel, hogy az erőforrás dolgozik. Az egyenesfutás remek, a rugózási kényelem pedig példás. Az autó pontosan terelgethető az ix35 szervokormányával, amelyből ugyan kimaradt a Hyundai három fokozatban állítható rásegítése, de ez talán nem is olyan nagy baj.


Igaz ugyan, hogy az autó hasmagassága 170 mm, azonban a Hyundai a gyengébb motorokhoz (1,6; 1,7 CRDi) nem kínál összkerék-meghajtást, így az autó terepes képességei elég korlátozottak. Ez szintén nem jelenthet gondot, hiszen a statisztikák szerint a vásárlók zöme soha nem viszi terepre hobbiautóját. A nagy hasmagasság, az erősebb rugók, lengéscsillapítók ellenben tökéletessé teszik az autót a városi akadályok, mint az útpadka, járdaszegély, mélyebb kátyúk gond nélküli leküzdésére.


Az autó felszereltsége már alapváltozatban is igen bőséges. A Hyundai az „i” sorozat bevezetésével ugyanis maximálisra helyezte autóinak biztonsági színvonalát, így az ix35-höz szériában jár a hat légzsák, menetstabilizáló, valamint hajtástól függetlenül a lejtmenetvezérlő, a borulásgátló és a visszagurulás-gátló is. Már a Life alapkivitelben megtalálható még a hazakísérő fénnyel rendelkező projektoros fényszóró, vészfékjelző rendszer, elektromosan állítható, fűthető tükrök, az USB-vel felszerelt rádió-CD, manuális légkondicionáló fedélzeti számítógép. Sokat utazók értékelni fogják ezeken felül a 12 voltos csatlakozókat a műszerfalon, ahová a mobiltöltő, a navigáció, vagy akár a hordozható DVD lejátszó csatlakozhat. Ugyanilyen csatlakozó van a csomagtérben is, ahol bőven van helye egy kompatibilis hűtőtáskának, de kisgyerekes családok kedvence lehet a hátsó ülésen elhelyezett, pohártartóval ellátott könyöktámasz is, ahonnan nem gurulhat el a kicsik itala menet közben.


 A tesztelt Comfort szint lényeges elemei még a kétzónás, ionizátorral felszerelt automata klíma, a behajtható kulccsal felszerelt riasztóberendezés, tempomat, 17 collos könnyűfém felnik, tetősín, ülésfűtés elöl-hátul, sötétített hátsó üvegek, bőr kormány és sebességváltó, valamint a hangvezérléssel működő bluetooth kihangosító rendszer.  

Természetesen, aki ennél többre vágyik, az a Style és Premium szinten (utóbbi csak dízelmotorral) akár automata ablaktörlőt, fényszórót, panoráma napfénytetőt, visszapillantóba integrált tolatókamerát, bőr-szövet, vagy akár bőrkárpitozást, nyomógombos indítást, illetve navigációt is rendelhet az autójába.  


Elérkeztünk az összegzéshez. Engem, mint több, mint 10 éve dízelautót vezetőt abszolút meggyőzött az autó még ezzel a leggyengébb benzinmotorral is. Átlagos családi használatra tökéletes olyanok számára, akik nem indulnak az autóval gyakran megpakolva hosszabb túrákra. Ráadásul most az ára sem eltúlzott, hiszen az 1,6 literes ix35 Life kedvezményes ára 4.890.000,- Ft, míg a kipróbált Comfort változat 5.840.000,- Ft-tól kapható.

A jelenlegi, Black & White akció keretében még kedvezőbb áron lehet megvásárolni a fehér vagy a fekete színű ix35 1,6 literes benzines és 1,7 literes dízelmotorral felszerelt Comfort változatait, hiszen előbbi 5.399.000,- Ft-os, míg utóbbi 5.544.000,- Ft-os áron vihető haza.

A tesztlehetőséget az ország legnagyobb Hyundai márkakereskedelmi hálózata, a Hyundai Hovány biztosította. 

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei