Melyik a jobb: a benzines vagy a dízel Elantra?



Indiában tavalybevezették az Elantra modellt, amelynek különlegessége, hogy az ottani piacra dízelmotorral is készül. A Business Standard Motoring megnézte mindkét változatot, hogy kiderüljön, melyik a jobb választás.

Az új modellek sikeressége általában attól függ, mit tud az nyújtani a potenciális vásárlók számára. Ez olyan dolog, amelyet a Hyundai már régóta tud, és amelyre az Elantra a legjobb bizonyíték. Kívülről kívánatos, hiszen a folyékony szobrászat, amelyet már korábban a Verna modellen láthattunk, immár az Elantrán is visszaköszön. Az erős, éles vonalvezetés modern hatást kelt, egyedül az ad némi okot fanyalgásra, hogy túlságosan is hasonlít kisebb testvéréhez.     

A Verna modelltől kölcsönözte az Elantra azt az 1582 köbcentis, 126 lóerős motort, amely először Indiában költözött be az Elantra motorterébe. A dízelhez hatfokozatú váltót is párosítottak, amellyel 10,7 másodperc alatt éri el az autó a 100 km/h-t. A nyomaték szépen épül fel a középső fordulatszám-tartományban, alul azonban picit erőtlennek érződik.

Indiában a dízel mellett egy 1,8 literes benzinessel is rendelhető az autó, amely 147 lóerőt teljesít és a tesztpéldányt egy hatfokozatú automatán keresztül mozgatja. Meglepetésre ezzel az erőforrással az Elantra fel tudta venni a versenyt a dízellel, hiszen 11,3 másodperc alatt már százon volt, így kijelenthető, hogy mindkét autó tökéletes hosszabb utazásokra is, miközben alig szűrődik be zaj az utastérbe. Városi forgalomban természetesen könnyebb az automatával, ám fogyasztás szempontjából jobban megéri a dízelhez automatát kérni.


Itt azonban véget is ér a hasonlóság. A Verna túlságosan lágy felfüggesztésű, ám az Elantra sokkal jobban kezelhető autó. A súlyosabb dízel menetdinamikája sokkal kevésbé idegesen pattog, mint a benzines modell. A felfüggesztés sokkal kifinomultabb, mint a Verna esetében, így nem kel önálló életre a hátsó kerék.

A rugózási komfort esetében az Elantra felfüggesztései jól elnyelik az úthibák nagy részét, csak a legnagyobb kátyúk fognak ki rajta. A gyors egymásutánban érkező lökések azonban a lágy felfüggesztések miatt könnyen határhelyzetbe hozhatják az autót.  

A fékek tökéletesek, hatékonyan végzik feladatukat. Lehetne kissé pontosabban adagolható a fékhatás, ám a legtöbb vásárlónak pontosan elég lesz a tudat, hogy biztosan meg tudnak állni egy akadály előtt.


Az Elantrák beltere minden jóval fel van szerelve, amelynek mértéke messze meghaladja az Indiában kapható konkurencia átlagát. Tolatókamera? Pipa. Kormány-távvezérlők? Pipa. Kihangosítóval szerelt rádió? Pipa. USB port? Pipa. Üléshűtés mindkét elöl ülőnek? Pipa. Személyi masszőr? Pipa. Az Elantra majdnem mindent kínál, amit ma egy autótól elvárhatunk.

A volán mögött ülve pedig feltűnik az ergonómia tökéletessége. Minden kezelőszerv pontosan ott van, ahol szükség van rájuk. A kormány azonban kicsit mintha szintetikus volna, nem ad megfelelő visszajelzést, ráadásul túl gyorsan keményedik fel, majd lesz ismét könnyű.

Bőségesen jut térdhely elöl és hátul utazóknak egyaránt, habár a combtámasz lehetne egy kicsit határozottabb, ám így is megfelelően tart. A deréktámasz is teszi a dolgát, pont jó helyen van, így tökéletes a vezetési komfort.


Az Elantra modellel ismét megtalálta a Hyundai azt, amire az indiaiak vágynak, ám ennek el is kérik az árát, így nem tekinthetők kifejezetten olcsónak. Ám az is igaz, hogy rengeteg felszereltséget kínálnak ezért az árért cserébe, amelyhez a minőségi összeszerelés és a terjedelmes indiai márkakereskedői hálózat is hozzájárul.


Forrás: bsmotoring.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei