Tesztelik a HB20 lépcsőshátú változatát



A Hyundai brazil üzemében a HB20 kisautó lépcsőshátú változatának sorozatgyártását készítik elő, amelynek egyik prototípusát nemrég lencsevégre kapták.

Egy korábbi bejegyzésben már beszámoltam arról, hogy a HB20 szedán változatát megmutatták a Car and Driver magazinnak, ám most úgy tűnik, a cikkhez csatolt felvételeken szereplő jármű csupán ügyes számítógépes trükk eredménye.


Habár a modell végső kialakítása nagyon hasonló a számítógépes grafikán szereplő változattal, szembetűnő különbségek figyelhetők meg a két autó között. A HB20s változatának hátsó ajtóin megjelent egy háromszögablak, valamint a C oszlopra is került egy kisebb műanyag felület.


Minden más jellemzője azonban megegyezik az előzetes várakozásokkal, így a hátsó ablaküveg jellegzetesen enyhén ereszkedik, amelynek végén magasra húzott csomagtérfedél található. A hátsó lámpákat ugyan eltakarták, rajzolatuk mégis felismerhető, így várhatóan az ötajtós kiviteléhez nagyon hasonlatos egység kerül a négyajtósra.  
A nagyobb változatot a HB20-ban már bemutatkozott kétféle, etanollal is üzemelő 1,0 és 1,6 literes benzinmotorokkal árusítják majd, a március elején várható bemutatót követően.

Forrás: jalopnik.com.br

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei