Tovább hódítanak az importmárkák Dél-Koreában



A dél-koreai autógyártók már egy ideje meghódították a világpiacot, amit a hosszú ideje támogatott export is segített. A Hyundai és a Kia kétszámjegyű növekedési üteme azonban éppen saját hazájában került veszélybe.

Különösen a német gyártók kerültek pozícióba a nemrég életbe lépett szabadkereskedelmi egyezményeknek köszönhetően, amelyeket a teljes piac tíz százaléka felett értékesítettek az országban tavaly, míg évekkel ezelőtt komolyan megküzdöttek a két százalékért.  


Külföldön a Hyundai és a Kia továbbra is folytatja sikerpályáját, ám saját hazájában számára eddig szokatlan versenyhelyzettel néz szembe. A BMW és a Volkswagen különösen népszerűnek bizonyul a dél-koreai vásárlók körében, hiszen az értékesített importmárkák közel kétharmada kerül ki ebből a két márkából. Mögöttük jóval lemaradva, 18 százalékos arányukkal a japán, 7 százalékos arányukkal az amerikai gyártmányok állnak. Emellett a dízelmotoros autót keresők száma is megnövekedett, az importeladások kb. fele ezek közül kerül ki, legtöbbjük szintén német gyártóktól.  

„Először a Kia K7-es limuzinját néztem ki, ám végül mégis a BMW 320d-t választottam, amely háromszor olyan gazdaságos, mint a K7, ráadásul az árkülönbség ma már jóval kisebb, mint korábban.” – mondta a 39 éves Brian Koh, aki egy szöuli kiadóvállalatnál dolgozik. A német dízel limuzin az egyezmény hatályba lépése óta jóval kedvezőbb áron, közel 850 euróval olcsóbban kapható meg, mint korábban.   


Tavaly a gazdasági válság 2008-as kirobbanása óta először 2,3 százalékkal csökkentek a Hyundai eladásai a hazai piacon. Válaszként a hazai vállalat öt legfontosabb modelljének, többek között a Sonata árát csökkentette, míg a Kia a K9 árát mérsékelte. „Hazai viszonyok között is felvesszük a küzdelmet az importmárkákkal, amelynek részeként további lépések is várhatóak.” – mondta a Kia képviselője.

Három Dél-Koreában eladott új autó közül kettő a Hyundai szerelőszalagjain készül, amely az importmárkák térnyerésével sem változik rövidtávon. Ám a piacvezető szerepben lévő hazai márkát egyre inkább szorongatják a külföldi gyártók. Ennek ellensúlyozására jelentős árengedményeket és nagyvonalú beszámítási akciókat hirdettek meg. A luxuskategóriában sem hátrál meg a Hyundai, a német presztízsmárkák szalonjaival telített elegáns szöuli Gangnam kerületben pl. új Hyundai szalont terveznek megnyitni.      


A dél-koreai vásárlók eddig előnyben részesítették a helyi modelleket, amelyek alacsonyabb vételárukkal, megfizethetőbb fenntartási és szervizelési költségeikkel hódítottak, ám a felére csökkentett vámköltségek miatt ez az előny olvadni látszik, ráadásul az importvám néhány év alatt teljesen megszűnik majd. Ehhez hozzájárul még az erős koreai fizetőeszköz is, amelynek hatására az importmárkák tovább csökkenthették áraikat. A verseny így tovább éleződik a Hyundai csoport hazai piacán, amely új fordulatokat hozhat a résztvevők számára.

Forrás: wallstreetjournal.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei