Hiába várjuk a Hyundai új egyterűjét – egyelőre



Habár a Kia Carens testvérmodellje, az ix30 már régen gyártásra érett, mégsem jelenik meg egyhamar a gyártó kínálatban.

A Hyundai már 5 éve, 2008-ban bemutatta a HED-5 névre keresztelt egyterű tanulmányát, amelynek sorozatgyártásra szánt prototípusai kevéssel ezután meg is jelentek az utakon. Az ix20 nagy testvérének szánt, minden bizonnyal ix30 névre keresztelt egyterű az Opel Zafira és a Volkswagen Touran ellenfelévé kívánna válni.


A gyári források szerint a modell bemutatását már 2010-ben fontolgatták, ám a döntéshozók az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és egy évvel elhalasztották a premiert. Mostanra azonban a vállalat felsőbb szintjein egyáltalán nem kerül szóba a modell bevezetése, vagyis a kifejlesztett és bemutatásra érett modell – akárcsak a Portico – a levegőben lóg.


A késlekedés érthető, hiszen a Hyundai 2010-et követően számos olyan modellt mutatott be, amely nagyobb volumenű eladásokat eredményezett. 2011. elején, Genfben  mutatkozott be a középkategóriás Sonata modellt Európában leváltó i40 modellsorozat, Frankfurtban pedig – a szokásos gyártási ciklus vége előtt – lerántották a leplet a Hyundai egyik legfontosabb modellje, az i30 második generációjáról, amely azóta is a vállalat húzóterméke.       


Ezek a termékek a márka elismertségének növelése mellett komoly volumenben értékesíthetőek, így nem csoda, ha a vállalat felsőbb vezetése inkább ezeket preferálta a gyártási döntések meghozatalakor. Mostanra azonban a Hyundai bajba került, hiszen szinte kivétel nélkül az összes gyártóüzeme kapacitása csúcsán termel, így egyszerűen nincs helye az új modellnek a gyártósorokon.


Időről-időre azért felbukkannak újabb kémfotók a típus teszteléséről (legutóbb épp egy éve), amely arra enged következtetni, hogy a vezetőség még nem mondott le teljesen az autóról. Elképzelhető, hogy néhány év múlva, akár továbbfejlesztve megjelenik a modell a kínálatban, ám ahhoz a jelenlegi termelőkapacitást mindenképpen növelni kell. Habár a márka csehországi üzemében hivatalosan nem terveznek bővítést, pletykák szerint már készen állnak a tervek annak megvalósítására.

Az ix30-ról készült összes kémfotó megtalálható a Dönci Hyundai Blogja facebook oldalán.

Forrás: telegraaf.nl

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei