72 millió dollárt gyűjtött gyermekrák elleni kampányával a Hyundai


Nem hiába értékesített sok százezer autót a Hyundai az elmúlt években az Egyesült Államokban, hiszen a befolyó bevétel bizonyos részét a Hyundai által alapított Hope on Wheels szervezet kapja, amely immár az ország második legnagyobb ilyen jellegű nonprofit szervezetévé lépett elő.

A Hyundai minden Amerikában értékesített modelljének árbevételéből 14 dollárt utal át a koreai gyártó „Hope On Wheels” alapítványába, amelynek küldetése a gyermekrák elleni minél hatásosabb küzdelem. Mivel a szeptember a Nemzeti Gyermekrák Tudatosság Hónapja Amerikában, a Hyundai és márkakereskedői hálózata további 10,3 millió dollárt adományozott a célra. Ezzel az összeggel együtt a Hyundai az elmúlt 15 évben 72 millió dollárral járult hozzá a gyermekrák elleni küzdelemhez.  


Ezen felül még ebben a hónapban 250 ezer dollárt osztanak szét a nemzet 41 gyermekrák-kutató centruma között, míg nyolc amerikai kórház több mint egymillió dolláros adományban részesült.

A Hyundai Motor America kezdeményezése személyes okokra vezethető vissza, hiszen a vállalat elnöke, John Krafcik fiát is megijesztették a halálos kórral még évekkel ezelőtt. Aztán kiderült, még sincs olyan nagy baj, ám Krafcik a USA Today magazinnak elárult, hogy élete leggyötrelmesebb időszaka volt, amíg a diagnózisra várt.    


A Hyundai számításai szerint minden 36. percben rákkal diagnosztizálnak egy gyereket az Egyesült Államokban, vagyis évente mintegy 15 ezerrel nő a betegségben szenvedők száma.

Forrás: usatoday.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei