Stagnáló piaci részesedéssel számol a Hyundai jövőre


A dél-koreai Hyundai konszern az elmúlt évek hatalmas erejű növekedése után jövőre visszavesz a tempóból.

„Azon dolgozunk, hogy 3,5 százalékos európai piaci részesedésünket a következő évben megszilárdítsuk.” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe vezetője a Frankfurter Allgemeinen Zeitung napilapnak adott interjújában. A piaci részesedés mértéke szerinte akár egy kis mértékben emelkedhet jövőre, amit a brit üzletember azokra a várakozásokra alapoz, amely szerint az európai autópiac az elmúlt hat év csökkenése után 2014-ben akár 2-3 százalékot is bővülhet.  

Rushforth arra számít, hogy a Kia testvérmárkával közösen a Hyundai jövőre kereken egy millió autót fog tudni értékesíteni Európában. A koreai nagyvállalat már most több autót tud eladni, mint a Daimler konszern Mercedes és Smart márkái együttesen. Különösen az európai autógyártók, mint a Fiat, Ford vagy az Opel ügyfelei pártoltak át az elmúlt időszakban a koreai márkához. A Hyundai főnök becslései szerint legalább 5-6 évig fog eltartani, mire az európai piac újra eléri a 2007-es szintet.    


Rushforth azt is elárulta, hogy még a visszafogottan kijelölt 3,5 százalékos részesedés elérése is hatalmas erőfeszítésekbe kerül. Németországban pl. a Hyundai autóinak jó részét az állam roncsautó-prémiumainak köszönhetően értékesítették még 2009-ben. „Ezek közül sokan 2016-ra tervezik autójuk lecserélését.” – mondja Rushforth. „Akkkor mutatkozik majd meg igazán, hogy igazán elégedettek voltak-e az autókkal és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások színvonalával ahhoz, hogy hűek maradjanak a márkához.” Az elmúlt három évben az újautót vásárlók közül az ismételten a Hyundai márkát választók aránya 40 százalékról kereken 50 százalékra emelkedett.  

Forrás: cash.ch

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei