Nem repült messzire a Hyundai Veloster


A Hyundai az idei Red Bull Flugtag támogatójaként az amerikai Long Beachen maga is rajthoz állt egy saját készítésű Veloster „repülővel”.

A Red Bull Flugtag története még 1992-re nyúlik vissza, akkor tartották meg az első ilyen jellegű rendezvényt Bécsben, ahol néhány fiatal őrült szerkezetekkel próbált meg repülni a víz felett. A magyarul „Repülő nap”-nak fordítható esemény 2002-ben érkezett Amerikába és azóta is minden évben sok őrültet vonz.



A Flugtagra nevező csapatok kreatív szerkezeteket készítenek azért, hogy egy erre a célra épített emelvényről leugorva minél távolabb jussanak onnan – bár a legtöbb próbálkozás inkább arról szól, milyen gyorsan zuhannak a vízbe. Minden csapatot a megtett távolság, a csapat kreativitása és a mutatvány közben előadott műsor alapján értékel a hírességekből álló zsűri.    


2013-ban öt helyszínen zajlott le a Red Bull Flugtag, a Hyundai a kaliforniai Long Beachen indította különleges Hyundai Velosterét. Messzire azonban ők sem jutottak, a többi házi készítésű szerkezethez hasonlóan a koreai repülő is hamar, kevesebb mint 10 méter után a vízbe csapódott.


A hosszú ideig gyakorolt koreográfia sem segített sokat a Hyundai csapatán, így az idei győztes a repülőgép mérnökökből álló „Chicken Whiperers” csapata lett, akik csaknem 80 métert tudtak megtenni a levegőben, mielőtt elérték volna a víz felszínét, ezzel pedig 9 méterrel haladták meg az eddigi világrekordot.



Forrás: hyundaigeorgia.warnerrobinshyundai.combutlerautogroup.wordpress.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei