Egymilliárd dollár veszteség a Hyundai dolgozóinak sztrájkja miatt


A Hyundai Motor szakszervezeti dolgozói háromhetes sztrájk után megegyeztek a vállalat képviselőivel.

A Hyundai tájékoztatása szerint vállalat több mint 921 millió dolláros kárt szenvedett a sztrájk alatt el nem készült autók miatt. A szakszervezet szóvivője, Kim Gi Hyuk elmondta, a 46 ezres tagság által is jóváhagyott megegyezés szerint a vezetőség 5,1 százalékkal emeli a munkások bérét.

A Hyundai szakszervezete négy év kivételével 1987. óta évről évre sztrájkokkal nehezíti a vállalat életét, amelynek eredményeként az azóta eltelt időszakban több mint 14,5 milliárd dollár kár érte az autógyártót. „A sztrájkok egyértelműen rizikófaktorok a befektetők szemében, így most, a megegyezés után a vállalat részvényeinek értéke ismét emelkedik.” – mondta Kwon Soon Woo, a HI Investment & Securities Co. elemzője. „A sztrájk viszonylag hamar véget ért, így az autógyártó várhatóan a tavalyinál jobb eredményeket produkál majd.” – tette hozzá.

Az új szerződés értelmében 97 ezer wonnal emelik a havi alapfizetést, amelyhez három és fél hónapnyi bónusz és egyszeri 5 millió wonos bónusz juttatás is jár, vagyis személyenként 28,8 millió wonos extra juttatást kap minden alkalmazott.

Az augusztus 20-án megkezdett részleges sztrájk nyomán 50 191 autó nem készült el a Hyundai koreai üzemeiben. A hazai sztrájk hatásait az autógyártó külföldi üzemeinek kiterjesztett termelésével próbálta ellensúlyozni az elmúlt időszakban.

Forrás: bloomberg.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei