FRANKFURT 2013: Az új Hyundai i10 és számos érdekesség a Hyundai frankfurti standján


A 65. Frankfurti Nemzetközi Autókiállítás látogatói első alkalommal láthatták élőben a Hyundai vadonatúj i10 kisautóját, valamint itt mutatkozott be a felfrissített ix35 és a Grand Santa Fe Németországban. 

A frankfurti kereskedelmi központ 6-os csarnokában felállított 2 400 négyzetméteres Hyundai standon összesen 18 modellt állított ki a koreai márka. Ezek közül természetesen kiemelkedik az új i10, amely mellett az ix35 felfrissített változata és a Grand Santa Fe is bemutatkozott, de a jövő képviseletében kiállították a Hyundai első sorozatgyártásban készülő ix35 Fuel Cell modelljét is.


A kiállítás fő attrakciója természetesen a teljesen megújult i10 modell, amely új formavilágával és kényelmével új mércét állít fel a kisautók kategóriájában. A fejlesztés során különösen nagy figyelmet kapott a kidolgozási minőség, a menetkomfort és a biztonság csakúgy, mint az új modell formavilágának illeszkedése a folyékony szobrászat stílusirányzatba. Az autó emellett 65 mm-rel szélesebb és 50 mm-rel alacsonyabb, mint a most kifutó generáció, ennek megfelelően az új i10 elődjénél sokkal dinamikusabb karakterrel rendelkezik, amelyhez természetesen hozzátartozik a Hyundai márkavédjegynek számító hatszögletű hűtőmaszk is.  


„Az új generációs i10 jelentős előrelépés a márka számára, amely biztosítja a Hyundai Motor vezető szerepének megőrzését ebben a különösen versenyképes A szegmensben.” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke. „Ezzel a modellel még több ügyfelünknek mutathatjuk meg a Hyundai Motor célkitűzését: a várakozásokon felüli érték szolgáltatását.” – tette hozzá. 


A 80 milliméterrel megnövelt új Hyundai belső terében az utasok megnövelt lábteret értékelhetik nagyra, míg a csomagoknak is 10 százalékkal több, 252 literes hely marad. A kisautó felszereltségi listáján a kategóriában megszokott tételeken felül (ABS, ESP, 6 légzsák) olyan tételek is szerepelnek, mint az összes ülésre vonatkozó biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető jelzés, nyomógombos indítás, automatikus légkondicionáló, vagy éppen a keréknyomás-érzékelő rendszer.


A vadonatúj Hyundai i10 egyelőre az elődmodellből ismert kétféle erőforrással kerül piacra. Az alapmotor továbbra is a 998 köbcentis háromhengeres benzinmotor, amelyet azonban továbbfejlesztettek, így maximális 66 lóerős teljesítményét 700 fordulattal kisebb, 5 500-as fordulatszámnál éri el, míg maximális 94 Nm nyomatéka már 3 500 fordulatnál rendelkezésre áll. Ezzel a motorral az autó 14,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, kombinált fogyasztása pedig 4,7 liter/100 km. Ez az erőforrás gyári autógázos változatban is kapható lesz, ilyenkor a maximális teljesítmény 67 lóerő (6 200-as fordulaton), míg nyomatéka 90 Nm (4 500-as fordulatnál).


A Hyundai számításai szerint az eladások 40 százalékát teszi majd ki az i10-hez rendelhető 1,25 literes négyhengeres benzinmotor, amely 87 lóerős teljesítménnyel és 120 Nm maximális nyomatékkal rendelkezik, amellyel 12,3 másodperc alatt van százon, miközben átlagfogyasztása öt liter alatt (4,9 l/100 km) marad.

Az új i10 modell premierjén bejelentették az autó németországi árát is. Az új i10 1,0 literes motorral, alapfelszereltséggel 9 950 eurótól vásárolható meg.


Az új i10 világpremierje mellett két másik modell is most tartotta premierjét Németországban. Ősztől kapható ugyanis a jelentősen átdolgozott Hyundai ix35 Németországban, amely enyhe külső módosításai mellett immár rendelhető egy új, 2,0 literes közvetlen befecskendezéses benzinmotorral is. Emellett első alkalommal láthatta a német közönség a Hyundai új felsőkategóriás terepjáróját, a Grand Santa Fét, amely 22,5 centiméterrel hosszabb, mint a már korábban is kapható testvére, a 2 800 milliméteresre növelt tengelytávnak köszönhetően akár három teljes értékű üléssorban 6 vagy 7 utas is kényelmesen helyet foglalhat. Európában ehhez a modellhez kizárólag a 2,2 literes CRDi dízelmotor rendelhető, amely 197 lóerős teljesítménye akár 200 km/h-ig is gyorsíthatja a hatalmas testű SUV-ot. 

A járműtechnológia élvonalát az immár szériagyártásban készülő ix35 Fuel Cell modell demonstrálja a Hyundai standján, amely a hagyományos meghajtású társaihoz hasonló menetteljesítménnyel rendelkezik, így már ma bizonyítja a technológia életképességét. 


A Frankfurti kiállításon is kiállították a Hyundai és az LG közös Connectivity tanulmányát, amely az okostelefonok és a jármű fedélzeti multimédiás rendszereinek kapcsolódását hivatott magasabb szintre emelni, amelyet egy i30 Coupe modellben mutattak be. Az autó rendszerébe integrált alkalmazás segítségével a jövő Hyundai modelljei többek között az ajtók bezárásától az érkezett e-mailek, kapcsolatok, multimédiás anyagok átvitelén keresztül a navigációs és rádiócsatornák beállításáig az autóba épített 7 colos érintőképernyőn, illetve a mobiltelefonon keresztül is kezelhetőek lesznek.    


A Hyundai a Rali Világbajnokságba visszatérésével jövőre be kívánja bizonyítani az általa gyártott modelljei minőségét és teljesítőképességét, ezért természetesen Frankfurtban is kiállításra került az i20 WRC változata, amelynek 1,6 literes turbómotorja több mint 300 lóerős teljesítményre lesz képes a jövő évi futamokon.

A Hyundai teljes európai típusválasztéka mellett egy Amerikának készült Equus modellel kívánta reprezentálni a márkában rejlő lehetőségeket. Az 5,2 méter hosszú és egy 5,0 literes 429 lóerős V8 motorral felszerelt Equus luxuslimuzin számtalan elismerésben részesült azokon a piacokon, ahol forgalmazzák és ahol eddig szinte kizárólag a német autómárkák uralták a luxusautó-piacot.


A kiállítás látogatói azonban jóval többet tapasztalhatnak meg a márkából, mint csupán a kiállított modellek. A német importőr ugyanis az i30 és i40, valamint a Veloster Turbo, az ix35 és a Santa Fe modellekből álló tesztflottáját is elhozta, amely az érdeklődők rendelkezésére áll. Utóbbi terepjáróka képességeiről a parkban felállított emelkedőkkel tarkított terepen is meggyőződhetnek a vállalkozó szellemű látogatók.  


A felnőttek mellett a gyerekekre is gondolt a Hyundai akkor, amikor a kiállítás szabadterületén a koreai márka által támogatott németországi Legoland jóvoltából egy tanpályát is felállítottak, ahol a kicsik megszerezhetik akár életük első jogosítványát, miközben szüleik a kiállított két i30 Coupe egyikének hátsó szélvédőjéből kialakított érintőképernyőn a facebook Real-Like alkalmazását próbálhatják ki. Emellett a Hyundai standon többek között nyereményjátékok és futballműsor szórakoztatja a közönséget, amelyen a 2014-es labdarúgó-világbajnokság kabalafigurái is részt vesznek.     

Forrás: hyundai-presselounge.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei