FRANKFURT 2013: Még több élmény, fejlesztés és extra az új ix35 modellben


(Sajtóközlemény) A megújult ix35, a Hyundai második legkeresettebb európai modelljének új kiadása, a 2013-as Genfi Autószalonon mutatkozott be. 

Az új modellt idén augusztus 1. óta gyártják a vállalat csehországi üzemében. A népszerű középkategóriás SUV egy sor technológiai és műszaki újítást kínál, így még vonzóbb ajánlatnak számít az európai vásárlók körében.


Az elődmodell 2010 márciusában jelent meg. Az ix35 típus iránt azóta folyamatos és intenzív kereslet mutatkozik. A Hyundai európai történetének leggyorsabb ütemben értékesített modelljeként a vállalat minden előzetes várakozását felülmúlta: 2013 májusáig majdnem 250 ezer példányban talált gazdára Európában. A sikeres modellt egy új motor, a gazdaságosságot fokozó módosítások, valamint kibővített felszereltség teszi még kifinomultabbá. A kellemesebb rugózásnak és kormányzásnak köszönhetően a vezetés most még élvezetesebb.

Még takarékosabb hajtásláncok


A modell egyik legfontosabb újdonsága a korábbi, 2,0 literes "Theta II" benzinmotor helyére lépő új, szupertakarékos "Nu" 2,0 literes, közvetlen benzinbefecskendezéses (GDI) motor. Az új erőforrás, amelyet házon belül, a Hyundai európai K+F központjában, a németországi Rüsselsheimben fejlesztettek, nagyobb teljesítményt (166 LE/122 kW) és forgatónyomatékot (205 Nm; 20,9 kg/m) kínál, miközben teljesíti az Euro5 emissziós norma előírásait. Az új motorral és automata sebességváltóval szerelt Hyundai modellek kevesebb szén-dioxidot bocsátanak a levegőbe, mint elődeik.


Az ezzel az új motorral és hatsebességes automata sebességváltóval szerelt, elsőkerék-hajtású új ix35 álló helyzetből mindössze 10,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órás tempóra, legnagyobb sebessége pedig 196 km/óra. A 136 és 184 lóerős (100 és 135 kW) 2,0 literes "R" dízelmotorokhoz alacsony nyomású kipufogógáz-visszavezető (LP-EGR) rendszert illesztettek, amely javítja ez erőforrások üzemi hatásfokát. Ennek köszönhetően a leginkább környezetkímélő, 2,0 literes, 136 lóerős "R" motorral és kézi sebességváltóval szerelt, kétkerék-hajtású ix35 változat CO2-kibocsátása mindössze 141 g/km.

A modellválasztékot még színesebbé tette az a finoman működő, hatfokozatú automata sebességváltó, amely mostantól az összkerékhajtású, 2,0 literes, 136 lóerős változathoz választható. (Ehhez a kivitelhez az LP-EGR rendszer nem rendelhető.)

Nagyobb vezetési élmény és választék


A Hyundai Motor Europe műszaki központjának (HME TC) mérnökei egy sor olyan változtatást hajtottak végre a modellen, amelyeknek köszönhetően az új ix35 teljes mértékben megfelel az európai ízlésnek, és egyben dinamikusabb vezetési élményt ígér vásárlóinak. A közvetlenebb kormányzás révén az autó gyorsabban reagál a vezető utasításaira, miközben több visszajelzést ad. A finomabb első rugózás csökkenti a zajt és a rezgéseket, így javítva a vezetési élményt és az utazási kényelmet.


Mostantól az új ix35 vásárlói is élvezhetik a Hyundai FLEX STEER szervokormány rendszerének előnyeit. A márka középkategóriás szabadidőmodelljén frissen bevezetett rendszer segítségével a vezető három üzemmód (normál, komfort, sport) szerint változtathatja igénye szerint a kormánymű rásegítésének és visszajelzésének mértékét.

Új technológiák, kifinomultabb működés


A vezetés élményét olyan új technológiai megoldások fokozzák, mint az első parkoló szenzorok vagy az ESC (menetstabilizáló elektronika) vontatmány stabilizáló funkciója. Az új, opciós 4,2 colos TFT LCD Supervision műszeregység kijelzőjén a legkülönbözőbb adatok jeleníthetők meg nagyfelbontású minőségben.


Az európai piacokon egy felsőkategóriás navigációs rendszer is rendelhető az autóhoz, amelyhez nagyobb, 7 col átmérőjű központi LCD kijelző tartozik. A modellhez ajánlott új audió rendszer 4,3 colos LCD kijelzővel rendelkezik, és a tolatókamera ugyancsak elérhető.


Az éjszakai közlekedés biztonsága érdekében a Hyundai vadonatúj opcióként Bi Xenon lámpákat is kínál a modellhez. A rendszert továbbfejlesztett LED-es helyzetjelző lámpák és LED-es nappali világítás egészítik ki. A kifinomultabb ix35 új, könnyűfém keréktárcsákat is kapott: a 16, 17 és 18 colos méretben választható kerekek közül a két utóbbi metálszürke kivitelben is kapható.

Ami az új ix35 utasterét érintő változásokat illeti, jobb minőségű kárpitanyag borítja az üléseket és a felső ajtópaneleket, a műszerfali légbeömlők krómozott keretet, az elülső pohártartók pedig külön megvilágítást kaptak. Az összhatást az első szélvédőn elhelyezett árnyékoló sáv teszi teljessé.


"Az ix35 bevezetése hallatlanul fontos pillanat volt a Hyundai európai jelenléte szempontjából. Ez volt az első modell, amelyet a vállalat európai formanyelve, a folyékony szobrászat elvei szerint terveztünk, és ennek, valamint egyéb értékeinek - ilyen a takarékosság, az ár-érték arány és a kiváló minőség - köszönhetően az ix35 rendkívül nagy számban talált gazdára a kontinensen. Tavaly tovább emelkedett a modell népszerűsége: a 87 ezer eladott példány 15 százalékkal haladta meg a 2011-es értékesítési darabszámot”- hangsúlyozta Allan Rushforth a Hyundai Motor Europe alelnöke és ügyvezető igazgatója.


„Az új ix35-ös modellünknél bevezetett újítások valós előnyt jelentenek ügyfeleinknek, és még élvezetesebbé teszik az európai vásárlók számára az autó birtoklását. A Hyundai Motor az elmúlt években keményen dolgozott azért, hogy új ügyfeleket csábítson magához. Azzal, hogy a vásárlók elvárásait - a gazdaságosság, a menetdinamika és a kifinomultság terén - rendre túlteljesítő termékeket bocsát piacra, a Hyundai a jövőben is megőrzi, sőt bővíti ügyfélkörét" – emelte ki Rushforth. 


Az új ix35 modellt érintő frissítéseket a Hyundai Motor Europe rüsselsheimi (Németország) műszaki központjában (HME TC) fejlesztették. A megújult modell természetesen megőrizte a Hyundai folyékony szobrászat formanyelvét. Ezt a márka európai termékeire jellemző stílusirányt éppen az elődmodell ix35 vezette be a 2009-es Frankfurti Autószalonon.


Az új ix35, két másik európai - az új generációs, alsó-középkategóriás i30 és az egyterű ix20 - Hyundai modellel együtt a vállalat csehországi üzemében készül, amelynek éves gyártókapacitása jelenleg 300 ezer darab autó. A Hyundai nošovicei és törökországi gyártóegységei együttesen 500 ezer autó előállítására képesek évente. 2014-től a márka Európában értékesített járműveinek 90 százaléka a kontinensen fog készülni.


Minden, Európában értékesített új ix35 modellre érvényes a vállalat Triple 5 garanciális csomagja, amely öt éves időtartamú, kilométer-korlátozás nélküli általános garanciát, öt éves asszisztencia-szolgáltatást, valamint öt éven át évenként egyszeri átvizsgálást tartalmaz.

Forrás: Hyundai Holding Hungary

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei