Francia és finn pályákon folytatódik a Hyundai WRC tesztprogramja


A Hyundai Motorsport augusztusban sem pihent, a 2014-es i20 WRC modellnek előbb a francia aszfaltos, majd a finn kavicsos terepen kellett helyt állnia.

Bryan Bouffier és Juho Hänninen tesztpilóták tíz napon keresztül együtt tesztelték az autót a francia aszfalton, mielőtt a kavicsos pálya specialistája, a finn Hänninen hazai pályán kezelésbe vette volna az i20 WRC-t. A Hyundai raliautójának legújabb fejlesztését először a franciaországi Vosges régióban tették próbára augusztus 12 és 16 között azzal a céllal, hogy adatokat és tapasztalatokat gyűjtsenek az adott terepviszonyok között.  


„Az i20 WRC első aszfaltúton végzett tesztjéhez szándékosan igen széleskörű tesztprogramot dolgoztunk ki azért, hogy meghatározzuk a jármű alapbeállításait ezen a terepen.” – magyarázta Michel Nandan csapatfőnök. „Nagyon jó futásteljesítményt értünk el különösebb probléma nélkül és értékes visszajelzéseket kaptunk mind Bryan, mind Juho részéről, így a következő körben lehetővé válik az egyes alkotóelemek finomhangolása. Összességében elégedettek lehetünk az autó aszfalton nyújtott teljesítményével.”    


„Úgy gondolom, ez a teszt jól alapot biztosít számunkra a további fejlődéshez.” – teszi hozzá Bryan Bouffier. „A Vosges régió útjai lehetővé tették az autó kulcsfontosságú elemeinek vizsgálatát és az i20 WRC viselkedésének elemzését. Elégedett vagyok az autó viselkedésével gyors és rázós szakaszokon egyaránt. Persze néhány területen még fejlesztenünk kell, de összességében az autót kiegyensúlyozottnak és könnyen kezelhetőnek találtam.”


Az aszfalton végzett eredményes tesztelés után a csapat augusztus végén Finnországba költözött azért, hogy megismerkedjenek a gyors kavicsos utakkal és a finn ralikat meghatározó ugratókkal, amelyek technikailag a leginkább megviselik a résztvevő autókat. Ezen szakasznak a helyi sztár Juho Hänninen a 2014-es Hyundai i20 WRC egy továbbfejlesztett változatával vágott neki.


„Finnországban a 2014-es raliautó egy továbbfejlesztett változatával érkeztünk” – mondja Nandan. „Néhány módosítást végeztünk az autó formáján, a tesztek során pedig fejlesztettük az i20 aerodinamikáját. Felszereltünk új légterelő elemeket és figyelmünket a legjobb egyensúly kialakítására fordítottuk. Meg kívántunk arról győződni, hogy az i20 minden eleme megfelelően működik nagy sebességnél és a rendkívül megterhelő ugratóknál egyaránt. Az autó extrém gyorsulást képes elérni ezeken az ugratókon, így számunkra nagyon fontos az autó és annak részegységeinek tanulmányozása az ugratókat követő földre érkezés után. Ezen túlmenően kipróbáltunk különböző felfüggesztési és differenciálmű megoldásokat azért, hogy a jövő évi ralikon a legjobb beállításokkal vehessünk részt.”


„Pozitívan csalódtam az i20 WRC kezelhetőségével kapcsolatban, miután először vezettem az autót.” – kommentálta tapasztalatait Juho Hänninen. „Amikor először jársz Finnországban soha nem tudhatod, mire számíthatsz: néha nagyon kemény a terep, amely sok futómű-állítást igényel. Ebben az esetben azonban már az első naptól könnyen ment minden, így csak kisebb kiigazításokra volt szükség. Az autó nagyszerűen reagált az elmúlt 5 napban elvégzett minden egyes módosításra, így már az elején úgy éreztem, hogy megbízhatok az autóban és ez az érzés napról napra erősödött bennem.”


Mivel a következő időszakban minden két hétre jut  tesztelés, így elmondható, a Hyundai Motorsport mostanra érkezett a fejlesztés hajrájába a jövő évi FIA WRC bajnokság indulása előtt. „Minden egyes tesztidőszakban új elemekkel gazdagodik az autó, ám nemcsak a tesztpályákon dolgozunk, de a gyárban is rengeteg munka vár ránk az autó felkészítéséhez. A csapatunk mindent belead és mindenki a legjobb formáját hozza.” – összegezte Nandan.




Forrás: hyundaipressoffice.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei