24 órán keresztül hajszolták a Hyundai Vernát Indiában


Az indiai Overdrive magazin két Hyundai Vernával India legjelentősebb tesztcentrumának körpályáján két Hyundai Vernával megdöntötte tíz évvel ezelőtt felállított saját rekordját.

Az Overdrive 2003-ban úgy döntött, mindenkinél gyorsabb lesz. Így aztán beültek egy pár belépő kategóriás kisautóba és a 24 órás küzdelemben összesen 13 rekordot állítottak fel sebesség, távolság és időeredmény tekintetében. Ezeket a rekordokat azóta sem döntötte meg senki, így a szerkesztőség úgy döntött, ők maguk teszik meg ezt.

Ahhoz, hogy ezt ismét megtehessék, vissza kellett térniük a rekordok helyszínére, az indiai Ahmednagarban található járműipari fejlesztőközpont tesztpályájára. A 4,2 kilométeres nagysebességű pálya nem kifejezetten ovális, inkább egy szabálytalan ötszög alakú, ahol négy meredeken döntött kanyar is található. A új rekordhoz új autók is kellettek, ezért a magazin két 2014-es Hyundai Vernát – egy benzinest és egy dízelt – kapott a Hyundai Motor India vállalatától. A Verna kategóriájának egyik legerősebb modellje, amely ráadásul az egyik legtakarékosabb is egyben. Ez a kombináció pedig tökéletessé teszi az autót az előtte álló feladatokra: az erő nagyobb sebességet, míg a takarékos üzem több kört, vagyis kevesebb boxkiállást jelent a pályán.


A sofőrök által diktált tempó nagy megterhelést jelent az erőforrások számára, hiszen mindkét autó főtengely-fordulatszámát könyörtelenül magas szinten tartják. Éppen ezért a speciális JK gumiabroncsok mellett 0W-40 viszkozitású szintetikus olajjal töltötték fel a megmérettetés előtt az autókat. A gumikon és az olajon túl azonban mindkét autó teljes mértékben megegyezett az indiai utakon futó Verna modellek ezreivel: semmilyen súlycsökkentési, teljesítménynövelési eszközt, vagy éppen erősített futóművet nem kaptak a Hyundaiok, még bukókeret sem volt az autókban. A pilóták csak beültek, bekötötték magukat, beindították a motort, a klímát és tövig nyomták a gázpedált.


Ahogyan minden 24 órás futamon, itt is váltották egymást a sofőrök. A nagy sebesség ugyanis rendkívül fárasztó, a koncentráció pedig elengedhetetlen. Ezen felül a 150 km/órás átlagot autózó vezetők nagyjából két és fél óra alatt fogyasztják el az autókba töltött üzemanyagot. A kétórás „műszakokkal” számítva így az Overdrive munkatársai négy külső pilótát is segítségül hívtak, akik az indiai autósportban már letették névjegyüket az asztalra: Rayomand Banajee gokart versenyző, Armaan Ebrahim FIA GT1 pilóta, Chittesh Mandody Formula BMW és Vishnu Prasad Forma 3 tesztpilóta egészítette ki a magazin hat fős sofőrcsapatát.  


Az eredetileg reggel 9-re tervezett futam különböző okokból később, 12:24-kor vette kezdetét, amikor is Rayo ült a benzines, míg Armaan a dízelmotoros Verna volánjához. Már az első körben hatalmas ijedtséget okozott egy átszaladó kutya, amely a 180 km/órás sebességgel száguldó Verna előtt poroszkált át az úton. Persze az indiai pilóták hozzá vannak szokva az állatokhoz, amelyek néha keresztezik útjukat, így ez alkalommal is gyorsan visszatértek a dolgok az eredeti kerékvágásba. A számítások szerint legalább 1 perc 50 másodperces köridőt kellett volna futni ahhoz, hogy megdöntsék a tíz éve egy Suzuki Altóval felállított rekordot. Ehhez képest mind a benzines, mind a dízel Verna már a második körben 1 perc 38 másodpercet produkált. Nemsokára pedig elérték a 100 kilométeres távot, hat perccel korábban, mint annak idején a Suzukival. Ezek remek előjelek voltak.


Az esemény előtti éjjelen a szerkesztőség pályabejárást végzett, amelynek során megállapították, hogy szinte mindenki számára rendkívül félelmetes élmény a meredek töltésen véghezvitt nagy sebességű száguldás a koromsötét éjszakában. Ezért aztán a futamon a szerkesztőség inkább visszavett a gázból, ennek ellenére meglepő dolog történt. A tervezett 1:40 időhöz képest 1:30 körülire szorították le a köridőt, így gyorsabbakká váltak, mint a profi versenyzők! Ez persze fellelkesítette az egész csapatot, ám ez nem tarthatott sokáig, a csapat főnöke rádión lassításra utasította az éppen aktuális pilótákat, mivel ezzel kímélni kívánták a gumiabroncsokat.   


A 12 órás féltávhoz közeledve a csapat máris 350 kilométerrel teljesítette túl a tíz évvel ezelőtti távot. Ám felmerült egy probléma: a boxkiállások rendkívül sok időt raboltak el. 2003-ban egy rendes üzemanyagpumpa segítségével csupán 9 percet töltöttek az autók 24 óra alatt a boxban. A mostani alkalomra azonban egyetlen üzemanyagtöltő állomás sem biztosított ilyen lehetőséget, így aztán a régi módszerrel kellett boldogulni – marmonkannával. Ebből kifolyólag már az első tankolás három percbe telt. Hamarosan pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy a benzines erőforrás jóval szomjasabb, a dízelt ebben egy hatodik sebességfokozat is támogatta, így az jóval hatékonyabban égette az üzemanyagot. És természetesen a dízel döntötte a rekordokat.  


A 24 órás száguldás eredményeként négy garnitúra gumiabroncs fogyott, amelyben az is szerepet játszott, hogy napkeltekor a csapat a sebesség csökkentése mellett döntött, ám két órával a vége előtt az alacsonyabb tempó ellenére már 270 kilométerrel voltak túl a tízéves rekord távján. Ahogyan a sebesség csökkent, a dízel szenzációs 6,9 liter/100 km fogyasztást produkált annak ellenére, hogy az átlagtempó 140 km/óra körüli volt, miközben a benzines 9,1 liter/100 km fogyasztást ért el.  


24 óra alatt sikerült a csapatnak az összes rekordot megdönteni, miközben elérték a 3 500 kilométeres távot. A dízel az előző 3 083 km-es rekordot 520,6 kilométerrel lépte túl, összesen 3 603,6 kilométert megtéve. Mindkét Verna problémamentesen teljesítette a távot sőt, az autók ezután saját lábukon tértek haza Mumbaiba.  


Forrás: overdrive.in

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei