A Cserhát lábánál a Hyundai világautójával


Idén ugyan elmaradt a Traktormajális, így is maradt viszont bőven élmény Nógrád megye egyik legkisebb falujában, Bokorban, ahová egy Hyundai Elantra vitt minket.

Furcsa ez a modern világ. Az emberek sietnek, türelmetlenek, az információkra azonnal szükség van, a celebekeket sztárolják, a híradókban pedig csak az üti meg a mércét, ami elég véres és elborzasztó. Eközben pedig már-már észre sem vesszük, hogy milyen szép tud lenni egy verőfényes hajnali rét, a madarak csicsergése, a friss levegő. Persze ehhez ki kell szakadni a hétköznapokból és ahogy mi is tettük, felkerekedni és egy hétvégére magunk mögött hagyni saját gondjainkat.


Azért ebben a fura modern világban is lehet remek dolgokat művelni. Korábban már említettem, hogy lehetőséget kaptam az Autó és Stílus magazin internetes portálján, az auto2.hu oldalán arra, hogy a Hyundai rovatot szerkesszem. Ezt pedig annak a Dömsödi Gábornak köszönhetem, akinek a neve talán nemcsak nekem, vagy az én korosztályom, de a nálam idősebbek számára is az autós szakma egyik meghatározó személyiségévé, afféle etalonná vált az itthon akkor még nem létező autós műsorával, az Autó2-vel. (De neki köszönhetünk többek között olyan műsorokat, mint a Friderikusz-show, a Főtér vagy épp a Névshowr)


Ennek a modern világnak, az internetnek és benne az e-mailnek „hála”, az elmúlt több mint két (!) évben csak elektronikus levélben kommunikáltunk, nem sikerült személyesen összefutnunk, hogy megköszönhessem neki ezt a bizalmat. Ezért aztán összeszedtem minden bátorságomat és másodmagammal felkerekedtünk, hogy a fél országot átutazva végre szemtől szemben is bemutatkozhassak az időközben egy parányi Nógrád megyei falu, Bokor polgármesterének is megválasztott Dömsödinek. Ehhez pedig további segítséget kértem az egyébként is útba eső Hyundai Hatvantól, akik egy Elantrával támogatták meg a hétvégi kirándulást.


Igaz, ez az Elantra még tavalyi, így modellfrissítés előtti változat volt, ám ez semmit nem von le élvezeti értékéből. Főképp azért, mert a Hyundaitól mostanában megszokott módon az Elantra idei változata külsőleg csupán néhány részletben mutat újat: ledesre cserélték a helyzetjelzőt, emiatt picit módosult a fényszóró kinézete, a hátsó lámpában is ledek világítanak, belül pedig a finomabb anyagok és a gazdagabb felszereltség mellett áthelyezték és méretesebbre cserélték a középső légbeömlőket. Sajnos megmaradt néhány kevésbé tetszetős részlet is, így a rádió továbbra sem tud RDS-t, az utasoldali légzsák pedig továbbra sem kapcsolható ki kulccsal.   


Felszereltség tekintetében már a Life alapváltozat sem szégyenkezhet, hiszen már régen túljutottunk azon, amikor ez a szegényesség szinonimája lehetett. Így aztán a teljes biztonsági arzenál (6 légzsák, ESP, VSM) mellett négy elektromos ablak, elektromos tükrök, nappali menetfénnyel felszerelt ködlámpák, bőrkormány és légkondicionáló is megtalálható már ezen a szinten is. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy a most megvásárolható 2014-es változatokban ezek mellett automata fényszóróvezérlés és keréknyomás-ellenőrző is alapáron jár már az Elantra Life változatához is.


Változatlanul csak egyféle, 1,6 literes benzinessel kapható a Hyundai Elantra, amelynek 132 lóereje bőségesen elég az autó lendületes mozgatásához. Elvileg 10,7 másodperc alatt gyorsul százra, amit néhány telitalpas gyorsítás után simán el is hiszek a gyáriaknak. A motor ereje tökéletesen vitte át a Cserhát dombjain át az Elantrát a bokori célig, a precízen megvezetett hatfokozatú váltó kiválóan dolgozott a motor alá ebben, bár az én ízlésemhez egy kicsit hosszú volt a bot megvezetése. A fogyasztás sem szökött az egekbe, a visszaadáskor 5,8 litert mutatott a kijelző, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem siettünk vele, nem használtuk a légkondit és a hatalmas csomagtérben szinte lötyögött az a kevés csomag, amit magunkkal hoztunk.  


A lányok szépségéhez hasonlóan az autók formája is ízlés kérdése. Az Elantrára ez az állítás hatványozottan igaz, hiszen az autó megjelenésekor merész, lendületes vonalvezetésével meghökkentően hatott, különösen a korábbi, semmilyen formatervekhez képest. Itt csúcsosodik ki a Hyundai ezeken az oldalakon sokat emlegetett és természet által ihletett Folyékony Szobrászat formanyelve, a sólyomszemre emlékeztető első-hátsó lámpatestekkel, a méhsejtre emlékeztető hatszögletű hűtőmaszkkal és a lendületesen emelkedő övvonallal. Ez utóbbi ugyan kissé megnehezíti a hátralátást, de ez ma már bármely lépcsőshátúról elmondható.


Az autó egyébként is hatalmas, a 4 550 mm-es hosszhoz az előző generációs i30 kombijának padlólemezére építkező Elantra 2 700 mm-es tengelytávja elöl-hátul mérhetetlenül sok helyet eredményez, egyedül a hátul erőteljesen lejtó tetővonal szab némi határt a terpeszkedésnek, az ülések egyébként mindenhol kényelmesek és megfelelő alátámasztást adnak. A térkihasználás egyébként is erőssége az autónak, minden ajtóba jutott pohártartós tárolórekesz, a középkonzol két oldalára pedig további mélyedéseket vájtak, amelyhez az utasoldalon egy plusz elektromos csatlakozó is jár. Tökéletes hely telefonok, navigációk töltésére.


Az apró zsákfaluban viszont hatalmas feltűnést keltett a tesztautó, amiről persze nemcsak a forma és a matricázás tehet, minden bizonnyal ritka látvány az idegen, a turista Bokoron, ahol egyébként néhány éve egy modern, jól felszerelt hivatalos vendégház is várja az erre tévedőket. Pedig a táj, az erdő és a friss levegő egy külön írást is megérdemelne, annyira lenyűgöző a látvány a völgyben, a csúcson egyaránt. Innen Hollókő, Pásztó vagy akár Galyatető is elérhető közelségben van, ahol további gyönyörű tájképek tárulhatnak a szemünk elé. Annyi a látnivaló, hogy sajnos mi sem tudtunk a végére jutni, de ez legalább okot adhat, hogy visszatérjünk még ide.    



Dömsödi persze rögtön kiszúrta az Elantrát és bár saját bevallása szerint nem ért az autókhoz (ez aztán a szerénység!), abban azért megegyeztünk, hogy az autó formája remek, bár azt is rögtön tisztáztuk, hogy sajnos ezekért az idomokért most már meg is kérik az árat. 


Az új Elantra alapkivitele kedvezményesen is 4 790 ezer forint, de a fullosan felszerelt Style kivitel ára már jóval meghaladhatja a hatmillió forintot. Ezért az árért pedig már válogathatunk az európai és távol-keleti konkurencia kínálatából is. Igaz, azokhoz nem jár a Hyundai ötéves kilométerkorlát nélküli, segélyszolgálatot és éves átvizsgálást is magában foglaló garanciacsomagja. Hacsak valaki nem elégszik meg egy alig használt, modellfrissítés előtti Elantrával…  


További képek a Dönci Hyundai Blogja facebook oldalán találhatóak.

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei