Ismét rekordot döntött a Hyundai Amerikában


A Hyundai Motor America a megújult Sonata sorozatgyártásának megkezdésekor jelentette be, hogy májusi eladásai ismét történelmi csúcsot értek el.

Az alabamai gyárban készülő 2015-ös Hyundai Sonata első példányai már megérkeztek a kereskedésekhez, ám a rekordeladásokhoz a szintén itt gyártott Elantra járult hozzá leginkább. A vállalat ugyanis mindkét modellből egyenként 20 ezernél többet értékesített májusban, így az összesen eladott 70 907 autóval 3,7 százalékkal szárnyalták túl a tavalyi eredményt.    

A május hagyományosan erős hónap az autóértékesítésben, amit ráadásul idén öt hétvége és a napsütés tovább erősített. A Chrysler, a General Motors, a Nissan és a Toyota is kétszámjegyű növekedést regisztrált, egyedül a Volkswagen eladásai csökkentek.  


„A kiváló tavaszi értékesítési időszakunk májusban is folytatódott, amikor kereskedőink egyre több vásárlót fogadhattak a bemutatótermekben” – mondta Bob Pradzinski, a Hyundai Motor America értékesítési vezetője. „A legkisebb Accenttől a két legnagyobb terepjárónkig, sőt még az Equusnál is kétszámjegyű növekedést regisztrálhattunk.” A vállalat mindkét prémium modellje, a Genesis és az Equus is 26 és 24 százalékos értékesítési növekményt könyvelhetett el május hónapban.

A Hyundai februárban és márciusban még az eladások megtorpanásáról adott hírt, ám ezt egy rekordszintű április követte. Két erős hónap után a vállalat most az új Sonata érkezésére koncentrálhat, amely márciusban mutatkozott be Koreában, Amerikában pedig az áprilisi New Yorki Autószalonon tartotta premierjét.

A Hyundai Motor Manufacturing Alabama összeszerelő üzeme hétköznapokon éjjel-nappal üzemel és Robert Burns, a vállalat szóvivője szerint emellett két hétvégi napon is folyik majd a termelés azért, hogy lépést tartsanak a kereslettel.

Forrás: montgomeryadvertiser.comhyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei