Az új Hyundai Sonata is megkapta a Veloster turbómotorját


A Hyundai Motor America bejelentette, hogy az eddigi kétliteres turbómotor mellett egy kisebb motorral is rendelhető lesz az új Sonata, amellyel elsősorban a gazdaságosságra érzékeny vásárlókat kívánják megcélozni.

Az új Sonata Eco megkapta az eddig a Veloster Turbo modell 1,6 literes, négyhengeres turbómotorját, amelyhez először társították a Hyundaai saját fejlesztésű hétfokozatú duplakuplungos automataváltóját. Az erőforrás eredeti 201 lóerős teljesítményét azonban jelentősen visszafogták, a Sonatában 177 lóerősre szelídült motor 265 Nm maximális nyomatékkal rendelkezik. Ezzel a Sonata városban 28 mérföld/gallon (8,4 l/100 km), országúton 38 mérföld/gallon (6,2 l/100 km) fogyasztásra képes, ez átlagosan 32 mérföld/gallonnak (7,4 l/100 km) felel meg. Az eddigi alapváltozat 2,4 literes motorjával 3 mérföld/gallonnal fogyaszt többet, mint az új 1,6 T-GDI.


„A Sonata Eco a 2015-ös modell kifinomult formáját és magabiztos menetdinamikáját még jobb üzemanyag-fogyasztással párosítja” – mondja John Shon, a HMA terméktervezési igazgatója. „Ez az innovatív erőforrás anélkül fokozza az autó gazdaságosságát, hogy csorbítaná annak vezetési élményét.”

A Hyundai Sonata új Eco változatának gyártását még nyáron megkezdik a koreai gyártó alabamai üzemében.


A Sonata Eco alapára 24 085 dollár, amely 2 125 dollárral magasabb, mint a Sonata 2,4 SE alapkivitelé volt. Az Eco változat alapvetően ugyanazzal az felszereltséggel rendelkezik, mint az eddigi SE kivitel (bővebben erről itt), azontúl viszont tolatókamerával, a Hyundai Blue Link telematikai rendszerével, ötcolos színes érintőkijelzővel, elektromosan állítható vezetőüléssel és néhány külső-belső díszítőelemekkel gazdagodott a modell.  

A Sonata Eco a Hyundai amerikai válasza azokra a középkategóriás modellekre, amelyek jobb üzemanyag-fogyasztást ígérnek, mint az azonos modellek alapkivitelei, mégsem olyan drágák, mint a hibridváltozatok. A Mazda6 egyes kivitelei például többféle kiegészítő rendszerek mellett opciós elektronikus kondenzátorral, elektromosságot visszatöltő fékrendszerrel javítja a gazdaságosságot, míg a Volkswagen Passat TDI motorja 6,7 literes átlagfogyasztást ígér.  


A Hyundai 2014 első öt hónapjában a tavalyinál kevesebb, összesen 297 027 autót értékesített az Egyesült Államokban,  miközben piaci részesedése 4,6-ról 4,4 százalékra csökkent ugyanezen időszak alatt. A vállalat a 2015-ös Sonata segítségével kívánja újra felvenni a lendületet és kíván további bővülést elérni egyik legfontosabb piacán.

Forrás: hyundainews.comautonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei