Nyáron indul az új Hyundai i20 próbagyártása


A Hyundai törökországi gyárában megkezdődött a felkészülés a második generációs i20 modell gyártásához.

A Hyundai nemrég 600 millió dolláros beruházást hajtott végre a törökországi Izmitben található gyártóbázisán, amelynek eredményeként a Hyundai Assan vállalat éves maximális kapacitása immár 200 ezer darabra emelkedhetett. Az új i10 modell tavalyi bevezetése után most megkezdődött az üzemben a felkészülés az új i20 fogadására.


A második generációs Hyundai i20 gyári tesztelése a terveknek megfelelően halad a világ különböző pontjain, így semmi nem akadályozza majd a gyárat abban, hogy a próbagyártás júliusban megkezdődjön. Eközben további 800 munkavállaló is felvételre kerül az üzemben.   


Önder Göker, a Hyundai Assan ügyvezetője szerint az új i10 mellett idén bevezetésre kerülő új generációs i20 modellel a gyár kapacitása 100 százalékra növekszik. A 200 ezer darabos termelésből várhatóan 178 ezer i10 és i20 kerül majd exportálásra idén. Önder nem nyilatkozott a mostani beruházás értékéről, amelyet szakértők legalább 200 millió dollárra becsülnek.


Az üzemben tavaly év végén indították be a harmadik műszakot, amely az i10 iránti hatalmas érdeklődés miatt vált szükségessé. Az idei évben exportra kerülő mintegy 89 ezer új Hyundai i10 modellből elsősorban Angliában és Németországban vásárolják a legtöbbet. Törökországban a Hyundai piaci részesedése az autópiac 25 százalékos szűkülése mellett a tavalyi 5,9 százalékról 6,5 százalékra emelkedett. A Hyundai Assan üzemének éves export árbevétele idén elérheti az 1,4 milliárd dollárt.

Forrás: ekonomi.milliyet.com.trdailysabah.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei