Olcsóbb lett az új Hyundai Sonata, mint a régebbi


Amerikában beárazták a Hyundai Sonata hetedik generációját, amely a megújult formaterv és a rengeteg technikai újítás ellenére olcsóbb lett, mint a kifutó modell.

Általában egy új generációs modell bevezetése együtt jár az árak enyhe emelkedésével, amelynek mértéke néhány száz dollártól akár több ezer dollárig is terjedhet. A Hyundai azonban most megtörte ezt a gyakorlatot, hiszen a jelentősen átalakult Sonata kevesebbe kerül, mint közvetlen elődje.


Igaz, a Sonata GLS új változatáért csupán 300 dollárral (kb. 65 eFt) kérnek kevesebbet, de ez nem válik a vásárlók kárára. A lépés a Sonata modellkínálatának átrendeződése miatt következett be. Az eddigi GLS alapváltozatot az SE váltja és mostantól a 2,4 literes motort is lehet Sport felszereltségben kapni. Eközben a 2,0 Turbo Sport az egyetlen választható felszereltség turbómotorral, emiatt pedig ez a változat került a Sonata hierarchia csúcsára.


„A jó értékajánlat mindig is a Hyundai erőssége volt és a 2015-ös Sonata folytatja ezt a tradíciót azzal, hogy az alapmodell 300 dollárral olcsóbb, mint a most leváltott modell” – mondta Bob Pradzinski, a Hyundai Motor America értékesítési alelnöke. „Vásárlóink fejlettebb biztonsági és technológiai elemeket igényelnek, így szélesítettük a 2015-ös Sonata változatait, amelyben még több prémium kényelmi és biztonsági felszerelés kapott helyet a felsőbb szinteken. A középkategóriás limuzin kiemelkedő értékével így hihetetlenül versenyképes ajánlat.”


A 2,4 literes szívóbenzines motorral és SE felszereltséggel a Sonata induló ára 21 150 dollár (kb. 4,6 mFt). Ebben már minden olyan felszereltség megtalálható, amelyet egy ilyen árkategóriájú modelltől elvárhatunk, így pl. a hét légzsák (térdlégzsákkal), az egyérintéses elektromos ablakemelők, USB csatlakozós rádió, 4 irányban állítható multifunkciós kormánykerék is megtalálható a fedélzeten. Ehhez a változathoz 1 200 dollárért rendelhető a „Popular Equipment Package” (Népszerű Felszereltség Csomag) elnevezésű csomagban 10 irányban állítható vezetőülés, Blue Link kapcsolattal és tolatókamerával ellátott ötcolos érintőképernyő kapható.


A 23 175 dollárért (kb. 5 mFt) kínált Sonata Sport kivitelében 17 colos felnik, sportos első légterelő, fűtött tükrök és első ülések, valamint kisebb látvány kiegészítők találhatóak. Ehhez a változathoz két kiegészítő csomag rendelhető: az 1 700 dolláros Premium csomagban holttérfigyelő, keresztforgalom-figyelő, sávtartó-asszisztens, automata csomagtér-nyitó, kulcsnélküli rendszer és kétzónás automata klíma kapott helyet. A Premium csomaghoz kapcsolódóan további 1 750 dollárért kapható a Technology csomag, amelynek 8 colos érintőkijelzőjén a navigáció és a Blue Link mellett Apple Siri rendszer, műholdas rádió szól a hét hangszóróval felszerelt Dimension rendszerből.    


A 2,4 literes motorral szerelt Sonata csúcsváltozatát a Limited változat képviseli, amely 26 525 dollárért (kb. 5,7 mFt) vásárolható meg. Ebben 17 colos kerekek, holttérfigyelő, LED hátsó lámpák, elektromosan állítható, fűthető bőrülések, kulcsnélküli rendszer, kétzónás klíma és Dimension hangszórórendszer jár. Ehhez a változathoz 3 500 dollárért rendelhető a Sport kivitelnél részletezett Technology csomag, viszont itt azokon felül panoráma üvegtető, bi-xenon fényszórók, szellőztetett ülések is járnak, a Dimension rendszer helyett viszont 400 wattos 10 hangszórós Infinity hangrendszer jár. További 1 550 dollárért az Ultimate csomag adaptív sebességszabályozót, automata vészfékrendszert, sávtartó-asszisztenst és automata távfényszórót kínál.


Végül a Sonata Sport 2,0T 245 lóerős motorjával és teljes felszereltségért 28 575 dollárt (kb. 6,2 mFt) kérnek a Hyundai kereskedők. Ezért az árért viszont már a Limiteden felül 18 colosak az alufelnik, bi-xenon a fényszóró, nagyobbak a fékek, sportos elrendezésű a műszeregység, hurkásabbak és jobban tartanak a bőrözött sportülések. Ehhez 4 950 dollárért rendelhető Ultimate csomag, ami mindent tartalmaz, amit már a fentebbi felsorolásban megtalálható.  


A fenti árak nem tartalmazzák az Amerikában szokásos szállítási költséget, amely 810 dolláros pluszköltséget jelent. Az új Hyundai Sonata amerikai változatának sorozatgyártása már megkezdődött a vállalat alabamai üzemében. 

Forrás: autoblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei