Fontos személyek látogattak a Hyundai cseh üzemébe


Tavasszal két, a vállalat számára igen fontos személy, a cseh ipari miniszter és a miniszterelnök látogatott a Hyundai Morva-Sziléziában található gyárába.  

Jan Mládek, a Cseh Köztársaság Ipari és Kereskedelmi Minisztere és Bohuslav Sobotka összesen egy hét eltéréssel látogattak a térségbe, ahol mindketten részt vettek a Hyundai által szervezett gyárlátogatáson is.


Mládek miniszter először találkozott Kim Jun-ha-val, a HMMC elnökével, aki részletesen beszámolt neki a gyár termelési és exporteredményeiről, a jövőbeli tervekről, valamint a dolgozók létszámáról és bérszintjükről is. A miniszter egy bizottsági ülésre érkezett a régióba, ahol a jelenlegi gazdasági és szociális helyzetét tárgyalták meg.


„Lenyűgöző, mennyi mindent el lehet érni nyolc év alatt. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy azon kormányzat tagja voltam, amely ösztönzők biztosításáról tárgyalt ehhez a beruházáshoz. Az eredmény lenyűgöző, igazán boldog lennék, ha több ilyen projekt lenne, és nemcsak a Morva régióban” – mondta Mládek miniszter.


Bohuslav Sobotka miniszterelnök a Morva-Szilézia régióban tett látogatásának utolsó állomásaként érkezett az üzembe. A miniszterelnök a látogatás legelején az elnök kíséretében részt vett a gyárlátogatáson, ezután pedig Sobotka a vállalat felső vezetése és a cseh igazgatók körében egy prezentációt hallgatott végig az adminisztrációs épület nagytermében. Itt átfogó képet kaphatott a Nosovice üzemről, többek között a létrehozott munkahelyekről és a termelés nagyságrendjéről. A látogatás végén ajándékot is kapott, majd beírt a vendégkönyvbe.


„Számomra ez bizonyos mértékig egy érzelmi élmény is, hiszen a pénzügyminisztérium egy pozíciójában én is ott voltam, amikor előkészítettük a Hyundainak nyújtott támogatásokat és 2006-ban ott lehettem az együttműködés aláírásakor. Sajnos a mai napig nem volt lehetőségem arra, hogy meglátogassam a gyárat. Hatalmas benyomást tett rám. Ez egy olyan modern vállalat, amely nemcsak a morva-sziléziai, de az egész ország jó híréhez hozzájárul” – dicsérte a miniszterelnök a HMMC gyárát. „Minden dolgozónak jó egészséget, sok szerencsét és sok sikert kívánok. Remélem, a munkájuk gyümölcsöző, munkahelyük stabil, bérük pedig méltányos és megfelelő lesz” – tette hozzá Sobotka.   


A miniszterelnök emellett azt is kiemelte, hogy a Hyundai beruházásának köszönhetően több mint 10 ezer új munkahely jött létre a magas munkanélküliségi rátával küszködő észak-morvaországi régióban.


Forrás: hyundai-motor.cz

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei