Értéktartásban verhetetlen az új Hyundai Genesis


A Hyundai Motor bejelentette, hogy prémium Genesis modellje nyerte a 2015-ös Maradványérték-díjat az Egyesült Államokban.

A díjat az Automotive Lease Guide (ALG) adta az Amerikába az év elején megérkezett prémium limuzinnak, amely olyan konkurenseket utasított maga mögé, mint a Volvo XC70, Lexus GS, Audi A6 és a BMW 5-ös sorozata.

Az ALG értékelése azért különösen fontos az autóiparban, mivel a maradványérték számításakor figyelembe veszi a típus általános minőségét, kereskedelmi értékét, a márka értékét és az értékesítési stratégiát is, amely befolyásolhatja az adott modell használtpiaci értékét három éves használatot követően. Az értékelés az amerikai ügyfelek vásárlási döntésrendszerének szerves részét képezi.  


Az ALG közleménye szerint a Hyundai ma már a luxuskategóriában is hitelessé vált, a vadonatúj Genesis pedig tökéletes bizonyítéka annak, hogy a márka készen áll a prémium luxuslimuzinok közötti versenyre. A nyilatkozat kitér arra is, hogy az autó újkori ára több mint 10 ezer dollárral a kategória átlaga alatt van, amellyel a gyártó növelve az autó értékét egyben feljebb tornászta a maradványérték előrejelzést is.

Az autó magas pontszámokat kapott az olyan fejlett extrákért, mint az automata vészfékrendszer, fejlett távolságtartó tempomat, illetve más fontos biztonsági és kényelmi felszerelés miatt is. A Genesis májusban a legjobb minősítéssel végzett az amerikai Közúti Közlekedésbiztonsági Intézet töréstesztjén, miután a legjobb értékeket mérték minden ütközési kategóriában.  


„A díj azért is figyelemreméltó, mert az a Hyundai autóinak kiválóságát jelzi és ezzel a márkát is elismerték” – közölte az autógyártó.

A Genesis mellett a márka Santa Fe és annak hosszabb tengelytávú (Grand Santa Fe) változata az ALG értékelés közepes két széksoros SUV és közepes három széksoros SUV kategóriájának második és harmadik helyezését szerezte meg, míg a középkategóriás limuzinok között az új Sonata, a nagy limuzinok között pedig az Azera a harmadik lett.

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei