Ilyen lehetne a Hyundai i20 N


A Hyundai történetében először az i20 második generációjából készít sportváltozatot, az „N” almárka első modelljének formájáról pedig most elkészült az első látványterv.

Ellentétes információk látnak napvilágot a Hyundai készülő „N” sportmárkájának első típusáról, amely a nemsokára hozzánk is megérkező vadonatúj i20-ra épül majd. Míg Jürgen Grimm, a Hyundai Motor Europe erőforrás-fejlesztési részlegének vezetője korábban arról beszélt, hogy az egy éven belül bemutatkozó újdonság a Veloster és a Kia pro_cee’d GT 1,6-os turbómotorjának még erősebb változatát kaphatja, addig nemrég az angol képviselet vezetője, Tony Whitehorn szerint lehetséges, hogy egy gyengébb verzió sokkal jobb lenne a márkának.


Ha feltesszük, hogy a motorok terén jártasabb Grimm által felvázolt verzió valósul meg, akkor egy valóban erős, veszélyes ellenfél érkezik a „forró ferdehátúak” táborába. A konkurensek nagyjából 200 lóerős motorokkal rendelkeznek, ám a fentiek szerint az i20 N 220-230, vagy akár 250 lóerősre is izmosodhat.


Egy ilyen sportmodellnél persze nemcsak az számít, mi bújik meg a motorháztető alatt, hanem az is, hogyan néz majd ki az újdonság. Erről az RM.Design készített egy grafikát, amelyhez a Sao Pauloban nemrég bemutatott HB20R-Spec tanulmányt vették alapul. Az ott látott nagyobb, ledes menetfénnyel agresszívra húzott légbeömlők, átrajzolt lámpabetétek, nagyobb felnik és oldalszoknyák az i20 N változatán is jól mutatnának.   


Az új sportos i20 azonban még a most felvázoltaknál is jobban nézhet majd ki, hiszen az akár a Genfre ígért háromajtós kupéváltozatban is megjelenhet. A Hyundai már közreadott egy előzetes skiccet a kisautó háromajtós változatáról, amely kétséget kizáróan jobb ellenfél lehet a Seat Ibiza Cupra és a Peugeot 208 GTI-nek.  

Forrás: autoevolution.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei