Nyolcmillió autót adhat el a Hyundai idén


A Hyundai csoport bejelentette, hogy a brazil, kínai és indiai autópiacon elért, a vártnál is jobb értékesítési eredmény hatására akár 8 millió autó is elkelhet idén világszerte.  

A vállalatcsoport eredetileg 7,86 millió autó eladását tervezte idén, ám már az év első 10 hónapjában sikerült 6,55 millió autót értékesíteni, így a cél immár kereken 8 milliós darabszám elérése. A Hyundai közleménye szerint elsősorban a Tucson és Santa Fe modellek iránti nőtt a kereslet, amely segíti a vállalat globális eredményét.  

Amerikában a Hyundai csoport eladásai 4 százalékkal emelkedve október végére megközelítették az 1,1 millió darabot. Ezen belül a Hyundai 1, a Kia pedig 7 százalékos növekedést ért el.


A pozitív fordulat ellenére a Hyundai csoport nehéz helyzetben van, hiszen az erős koreai won kedvezőtlenebb helyzetbe hozza a dél-koreai exportőröket japán vetélytársaikkal szemben, hiszen eközben pl. a Toyota Motor előnyhöz juthat a hétéves mélypontján lévő a japán jen árfolyamából.   

„A piaci helyzet most sem rózsás” – írja közleményében a Mong-koo Chung, a Hyundai elnöke. „Lendüljünk túl a kedvezőtlen piaci helyzeten és mutassuk meg autóipari képességeinket.”

A Bloomberg adatai szerint a koreai won szeptember végére 1,8 százalékkal erősödött, amely így a dollárhoz viszonyítva legerősebb valutává tette, miközben a japán jen ugyanebben az időszakban 10 százalékot gyengült az amerikai valutához viszonyítva.

Forrás: autonews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei