Megérkezett a Hyundai Sonata hibridváltozata


Dél-Koreában a Hyundai bemutatta az új Sonata hibridváltozatát, amelynek elődjénél visszafogottabb formavilága mögé jelentősen megújult műszaki tartalom került.

A Hyundai először a mostani Sonata generáció elődjéből készített hibridváltozatot, amelyet elsősorban a hazai piacon, valamint Észak-Amerikában értékesítettek. Az autó sikere után várható volt, hogy az idén korábban bemutatott új Sonatából is készítenek hasonló változatot, amelyet néhány napja mutattak be Szöulban.


A teljesen új Sonata Hybrid korábbi hengerenkénti befecskendezésű motorját egy hatékonyabb 2,0 literes közvetlen befecskendezéses 156 lóerős erőforrásra cserélték, amelyhez egy 38 kW-os, 205 Nm nyomatékkal rendelkező elektromos motort építettek be. A Hyundai vadonatúj, hibrid meghajtó-rendszerrel egybeépített innovatív hatfokozatú automata váltójával és elektromos olajpumpájával jelentősen javult az autó üzemanyag-fogyasztása, amely 16-os felnikkel 5,5 liter/100 kilométerre adódik.


A Hyundai Motor 2011-ben a világon elsőként épített be lítium-polimer akkucsomagot a hibrid Sonatába, így a vadonatúj Sonata Hybridben is ezt a technikát kapta meg. A fejlesztők természetesen itt is jelentős javításokat végeztek, amelynek eredményeként az akkuk kapacitása 1,43-ról 1,62 kWh-ra emelkedhetett. A csomagtér padlójába integrált elhelyezésnek köszönhetően annak mérete 10,5 százalékkal nőtt, a hátsó üléstámla ráadásul előredönthetővé válhatott. A Sonata Hybrid új hajtásláncával 9,3 másodperc alatt gyorsul százra, elektromos üzemben pedig akár 30 kilométert is megtehet 120 km/óra alatti tempóval.    


Annak ellenére, hogy a most bemutatott Sonata Hybrid jóval visszafogottabb formatervet kapott, mint a korábbi verzió, a Hyundai formatervezői megpróbálták egyedi kiegészítőkkel jellegzetessé tenni a környezetbarát limuzint. Ennek jegyében elöl nagyobb és egyedi belső rajzolatú a hatszögletű hűtőmaszkot, új LED nappali fényeket kapott az autó, míg oldalt a légellenállást javító, különleges 16 és 17 colos könnyűfém keréktárcsák, hátul pedig a LED-es hátsó lámpák felett található kis légterelő különbözteti meg az autót hagyományos hajtáslánccal felszerelt társaitól. A tervezők a kedvező légellenállás elérése érdekében az autó alját teljesen beburkolták.  


A korábbi változathoz képest 35 mm-rel hosszabb, 30 mm-rel szélesebb új Sonata Hybrid 10 mm-rel nagyobb tengelytávolsága révén, a hagyományos kivitelekkel azonos elrendezésű belső teret biztosít utasainak és annak ellenére, hogy ez kevésbé látszik rajta, az autó karosszériáját is jelentős változtatásokat végeztek: alacsonyabbra húzták az autó oldalsó övvonalát és A oszlopát megdöntötték, amellyel tovább javítottak a légellenálláson.  


A hibridváltozat is megkapta az új Sonata fejlett biztonsági és kényelmi újításait, köztük a sávtartásra és ütközésre figyelmeztető rendszert, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő rendszert, a holttérfigyelő rendszert is. A fejlett kulcsnélküli rendszerrel a vezető nemcsak az utastérbe juthat be, de a csomagtér is automatikusan felnyílik, ha 3 másodpercnél tovább érzékeli a jeladót az autó hátuljánál. A kényelmet elektromosan mozgatható, fűthető-hűthető első ülések, fűtött kormánykerék és távolságtartó tempomat is növeli.


A vadonatúj Sonata Hybridet mintegy 180 milliárd koreai won (kb. 41 milliárd Ft) befektetéssel 27 hónap alatt fejlesztették ki, amelyből a jövő év eleji piacra vezetést követően világszerte 55 ezer darabot terveznek értékesíteni. Az új modell indulóára a Dél-Koreában a különböző kormányzati támogatásoknak köszönhetően 28,7 millió won (kb. 6,6 mFt), vagyis 250 ezer wonnal (kb. 60 ezer Ft) olcsóbb, mint közvetlen elődje.


Annak érdekében, hogy a Hyundai az évtized végéig a környezetbarát autópiac második legnagyobbjává váljon, a vállalat jövő év elején bevezeti a Sonata Hybrid konnektorról tölthető (plug-in) változatát, valamint a jövő év második felében bemutatják a vállalat első, kifejezetten erre a célra fejlesztett hibridmodelljüket is.


Forrás: globalpr.hyundai.comyonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei