Hibridmeghajtást kapnak a Hyundai terepjárói


A Hyundai jövőre megindítja a korábban már bejelentett hibridoffenzívát, amelynek egyértelmű jeleként a csoporthoz tartozó beszállítók is megkezdik a részegységek gyártását.

Néhány hete a Hyundai Motor Group bejelentette, hogy a jövőben jelentősen növelni kívánják környezetbarát modelljeik körét, ami azt jelenti, hogy a vállalatcsoportnak minden szegmensben lesz legalább egy hibridmodellje is.

A legfrissebb beszámolók szerint Korea második legnagyobb autóipari beszállítója, a csoporthoz tartozó Hyundai WIA a jövő év elején megkezdi a hobbiterepjárókhoz illeszthető elektronikus meghajtórendszerek sorozatgyártását.


Az „e-4WD” névre keresztelt technológia a Hyundai csoport terepjáróinak hátsó kerekeit mozgatja majd, miközben az első kerekeket az autó orrában elhelyezett benzinmotor hajtja. A rendszer emellett természetesen a jármű lassulásakor, fékezésekor keletkező energiát visszatáplálja az akkukba, visszatöltve azokat. A Hyundai WIA jelenleg az e-4WD végső tesztelési folyamatát végzi, mielőtt sorozatgyártásba kerülne a modul.  

Az utastérből is kapcsolható rendszer először a Hyundai Motor terepjáróiban, így többek között az új ix35-ben és a Santa Fében jelenik majd meg. „A vállalat energiáit a hibridek felé fordítja, mivel ezek nagyobb lehetőséggel rendelkeznek, mint az elektromos autók, amelyekhez töltőállomások és más infrastruktúra kiépítése is szükséges” - mondta korábban a Hyundai egyik képviselője. 

A Hyundai új hibridoffenzívája a még idén bemutatkozó Sonata Hybrid változattal veszi kezdetét.  

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei