Hazájában listavezető a Hyundai Santa Fe


A hobbiterepjárók éves eladási mennyisége a Koreai Automobil Szövetség adatai szerint idén először lépték túl a 300 ezer darabot, a lista élén pedig a helyi gyártású Hyundai Santa Fe áll.

A KAMA adatai szerint a hobbiterepjárók értékesítési darabszáma az év első 11 hónapjában 300 475 darabra emelkedett, amely meghaladja a 2002-ben mért eddigi 297 594 darabos eredményt. Ezzel a többcélú járművek helyi piaci részesedése soha nem látott szintre, 27,8 százalékra emelkedett.

„A vásárlók egyre egyértelműen inkább hobbiterepjárót, vagy kisbuszt vesznek családi limuzinok és kombik helyett” – mondja egy iparági szakértő. „A hobbiterepjárók iránt egyre növekszik az érdeklődés.”


A hobbiterepjárók eladásai tíz évvel ezelőtt voltak a csúcson, amikor az összes eladott autó 30,6 százaléka ebből a kategóriából került ki. Ezután piaci részesedésük lassan csökkent, míg 2008-ban csupán 168 520 hobbiterepjáró talált gazdára Koreában. A vásárlók akkor inkább olyan limuzinok felé fordultak, amelyek kisebb fogyasztásúak és választékuk szélesebb is volt.

A hobbiterepjárók 2009-ben tértek vissza, amikor a Hyundai Motor bemutatta a Tucson ix (ix35) változatát. A 2012-ben sikeresen bevezetett új Santa Fe modellel együtt a stílusos SUV-ok ismét divatba jöttek. 2013-ban már 290 722 darabra nőttek az eladások. A Hyundai csoport adta el a mennyiség 60 százalékát, összesen 209 640 autót. A Hyundait a Ssangyong Motor követi 50 388 darabbal, a Renault Samsung Motors és a GM Korea pedig 22 997, illetve 17 450 darabot értékesítettek idén január és november között.  


A típusok között a Hyundai Santa Fe 72 097 darab eladott autóval, amelyet a Kia Sportage R 44 229 darabbal és a Hyundai Tucson ix 38 768 darabbal követ. A Kia augusztusban bevezetett új Sorentojából 18 ezer, míg a Samsung QM3 kisterepjárójából nagyjából 14 ezer darab kelt el idén Koreában.

Az importautókat előnyben részesítő koreai vásárlók is egyre inkább a hobbiterepjárók felé fordultak az idén, amelyek közül a Volkswagen Tiguan volt a legkelendőbb modell. „Mivel az importmárkák is erősítik SUV kínálatukat, így ez a koreai SUV piacon még nagyobb bővülést eredményez a jövőben” – mondja a szakértő.


Forrás: koreatimes.co.krl

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei