Világpremierek a Hyundainál


A Hyundai frankfurti központjában megrendezett sajtórendezvényen egyszerre három új modellről rántották le a leplet.

A Hyundai folytatja kínálatának megújítását, a vállalat „Terméklendület Show” rendezvényén most egyszerre mutatták be a megújult i30 és i40 modelleket, a vadonatúj i20 háromajtós változatát, valamint a Hyundai Motorsport részlege megmutatta az egyelőre fejlesztés alatt álló új i20 WRC versenyautót. Mindhárom sorozatgyártású modell a jövő év elejétől kapható lesz.


A továbbfejlesztett i30 külső megjelenését a korábbinál jóval hangsúlyosabb, márkavédjeggyé váló hűtőmaszkkal aktualizálták, amely mellett új 16 és 17 colos alufelnik és három új külső színárnyalat is megjelent. Sokkal lényegesebb változások történtek viszont a lemezek alatt, ahol a továbbfejlesztett és Euro6 normáknak megfelelő 1,4 és 1,6 literes benzines és dízelmotorok (az erősebbik teljesítménye 136 lóerőre emelkedett) mellé végre megérkezett a konszern 1,6-os turbómotorja.  


Az i30 Turbo ugyanazt a 186 lóerős T-GDI benzinmotort kapta meg, amely a Kia pro_cee’d és cee’d GT változatában már egy ideje elérhető. A három- és ötajtós kivitelben is kapható csúcsmodell sportfutóművet és az eddigieknél közvetlenebb kormányzást kapott, amelyekkel kereken 8 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 219 km/óra. 


A teljesítményhez méltóan az autó megjelenése is különbözik társaitól: eltérő a hűtőmaszk, 18 colosak a keréktárcsák, vörös betétet kaptak az új első-hátsó lökhárítók, hátul pedig dupla kipufogók árulkodnak a nagyobb teljesítményről. Belül sportülések, sportos műszeregység és a kormányon, váltón és ajtópaneleken végigfutó vörös betétek gondoskodnak a sportos hangulatról. 


További újdonság, hogy az új i30 1,6-os benzines és dízelmotoros változataihoz 7DCT néven immár rendelhető a Párizsban is bemutatott hétfokozatú duplakuplungos automata sebességváltó. Az eddigi hatfokozatú hagyományos automata váltót felváltó egység javítja az i30 dinamikáját, miközben alacsonyabb fogyasztásával gazdaságosabb üzemet tesz lehetővé. A gazdaságosságot fejlettebb motorleállító (ISG) rendszer, alacsony gördülési ellenállású abroncsok mellett immár a légellenállást javító aktív hűtőmaszk segíti, a felszereltségek között pedig megjelent az automata parkolórendszer is.


A bemutatón lerántották a leplet a Hyundai kifejezetten az európai piac igényei szerint három éve megjelent középkategóriás i40 továbbfejlesztett változatáról is, amely az i30-hoz hasonlóan új, jellegzetesebb hűtőmaszkot, új első-hátsó lámpákat és lökhárítókat kapott, amelyekben az először a Genesisben megjelent LED ködlámpák világítanak. A külső megjelenést oldalt új mintázatú 16-os és 18-as könnyűfém kerekek teszik teljessé.   


Az i40 kínálatában is megjelent hétfokozatú duplakuplungos automata váltót az immár 141 lóerősre izmosodott 1,7-es dízelmotorhoz kínálják, amelyet a kormány mögé helyezett váltófülekkel is kapcsolhat a vezető. Az aktív hűtőmaszk légterelőn túl az új i40 technológiai színvonalát a vezető által is állítható aktív hátsó felfüggesztés egészíti ki, biztonsági ellátmányát pedig a sávtartó asszisztens mellett a Hyundainál elsőként automatikus távolsági fényszóróval és táblafelismerő rendszerrel növelték.


Az elődhöz hasonlóan a Hyundai Párizsban bemutatott vadonatúj i20 kisautója sem marad háromajtós változat nélkül. Az i20 Coupe a korábbi változattól eltérően lényegesen sportosabb és dinamikusabb formatervet kapott, mint ötajtós testvére, amellyel a vállalat elsősorban a fiatalabb vásárlókat célozza meg. Az új változat eltérő formájú első lökhárítójába új hűtőmaszk került, a teljesen más szögekben álló A, B és C oszlopok mellett a hátrafelé kidomborodó oldallemez és hátsó sárvédő az ötajtósnál jóval sportosabb kiállásúvá teszi az i20 Coupet.


A kategória legnagyobb, 336 literes csomagterével továbbra is praktikus i20 Coupe egyedülálló narancs fényezéséhez narancsszínű belső színvilágot is kapott az új modell, az autó dinamikus megjelenését hátsó légterelő és akár 17 colos felnik teszik teljessé. Az i20 kupéváltozata egyelőre az ötajtósból átemelt benzines és dízelmotorokkal, 75 és 100 lóerő közötti teljesítménnyel kerül forgalomba jövő év elején, valamikor 2015-ben azonban megérkezik a Hyundai 1,0 literes T-GDI benzinese is, amelynek teljesítménye 120 lóerő. 

A most bemutatott három modell annak a számos újdonságnak újabb elemei, amelyet a Hyundai Terméklendület 2017 programjában az elkövetkező három évben vezet a piacra.  

Forrás: hyundaipressoffice.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei