Kanadában is kapható lesz a Hyundai üzemanyagcellás autója


A Hyundai Auto Canada vállalat bejelentette, hogy az országban elsőként kínálja a márka fejlett, károsanyag-kibocsátás nélküli üzemanyagcellás modelljét.

2015 elejétől már Kanadában is elérhetővé válik a Hyundai forradalmi üzemanyagcellás technológiáját hordozó Tucson Fuel Cell modell, amelyet elsőként Vancouver körzetében kezdenek árusítani. A Hyundai Auto Canada már el is indította azt a honlapot, amelyen keresztül a lehetséges vásárlók 3 éves lízing keretében igényelhetik az autót.   

„Meggyőződésünk, hogy a Hyundai már túljutott az üzemanyagcellás technológia fejlesztésén és készen áll arra, hogy ezt az úttörő károsanyag-kibocsátás nélküli autózás jövője iránt fogékony ügyfeleivel is megossza” – mondta Dan Romano, a Hyundai Auto Canada elnök-vezérigazgatója. „A technológiával kapcsolatos kihívás mindig a tyúk-tojás problémájával néz szembe, ahol az autógyártók az infrastruktúra hiánya miatt nem fejlesztenek üzemanyagcellás modelleket, viszont infrastruktúrára ügyfelek nélkül nincs szükség. Ideje felülkerekedni azon, hogy csak a lehetőségekről beszélgetünk. A Hyundai elsőként gyártja futószalagon üzemanyagcellás autóját és elsőként hozza el ezt a kanadai vásárlók számára is. ezzel új szegmenst hozunk létre az autóiparban.”


A belső égés nélküli Hyundai Tucson Fuel Cell hidrogéngázt tárol, amelyből levegő segítségével állít elő elektromos energiát az autó elektromos motorjához, amelynek melléktermékeként mindössze vízpára keletkezik. A 2013 februárja óta sorozatban készülő és mindössze 5 perc alatt újratölthető autó hatótávja nagyjából 430 kilométer, amely már összevethető a hasonló teljesítményű Tucson benzinmotorral szerelt változataival. A Tucson Fuel Cell modellt az értékesítés megkezdése előtt kiterjedt ütközésbiztonsági, tűzbiztonsági és szivárgásbiztonsági teszteknek vetették alá, míg a hidegtűrő képesség vizsgálatakor az is kiderült, a Tucson Fuel Cell hatótávja még ilyen körülmények között is összevethető a „hagyományos” elektromos autókéval.

A Tucson Fuel Cell kanadai bevezetésekor a szerencsés jelentkezők kiválasztott csoportja lehetőséget kap arra, hogy havi 599 dolláros díjért három évig lízingelje az autót. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan ez az összeg magában foglalja a teljes karbantartási és üzemanyagköltséget is, amelyhez a korábban csak az Equus vásárlóit megillető „Szolgálatára” vevőszolgálati program is kapcsolódik. Ebben az esetleges szervizeléshez a Hyundai kereskedő képviselője elmegy az autóért, majd vissza is viszi azt, a köztes időre pedig egy hibrid modellt díjmentesen biztosít az ügyfél részére.   


A Hyundai a bejelentéshez kapcsolódóan kifejezte elkötelezettségét a kanadai kormányzattal történő minden szintű együttműködés irányában is azért, hogy ne csak az üzemanyagcellás járművek legyenek elérhetőbbek, de országos szintű hidrogén infrastruktúra is létesüljön az autók kiszolgálására.    

„Büszkék vagyunk arra, hogy vezető szerepet tölthetünk be az üzemanyagcella előmozdításában, most pedig itt az ideje, hogy az autógyárak, kormányzatok és a polgárok is csatlakozzanak a kezdeményezéshez és a kanadai hidrogén infrastruktúra létrehozásával fenntartsuk a lendületet” – folytatta Romano.


„Az üzemanyagcellás autóknak megadatott az a lehetőség, hogy jelentős mértékben változtassanak a környezetünkön és a klímaváltozáson” – mondta Eric Denhoff, a Kaadai Hidrogén és Üzemanyagcella Szövetség elnök-vezérigazgatója. „A Hyundai hidrogén iránti elkötelezettsége bizonyítja, hogy itt az ideje, hogy eljussunk a következő szintre és Kanadában is valósággá váljon az üzemanyagcellás álom azzal, hogy bővítjük a hidrogén infrastruktúrát, amellyel Kanada legnépszerűbb és elérhetőbb autóivá tehetjük az üzemanyagcellás modelleket.”

A Hyundai Motor már az 1990-es években megkezdte az üzemanyagcellás technológia kutatását és fejlesztését azzal a céllal, hogy megvédje a globális környezetet és ezzel a környezetbarát technológia élére törjön. 2000-ben sikeresen megalkottak egy olyan üzemanyagcellás modellt, amely már összehasonlítható volt a belsőégésű motorokkal. Évekig tartó fejlesztést követően a Hyundai Tucson Fuel Cell – a vállalat legújabb generációs üzemanyagcellájával – 2013-ban a világ első tömeggyártású üzemanyagcellás modelljévé vált.     


A Hyundai Tucson Fuel Cell jelenleg a világ számos országában elérhető, többek között az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban és persze Dél-Koreában.   

Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei