Duplakuplungos váltót kapott a Hyundai Accent


A Hyundai Motor bejelentette, hogy a hazai piacon megkezdte az Accent modell frissített változatának forgalmazását, amelynek dízelmotorjához első alkalommal kapcsoltak duplakuplungos automatát.

A koreai vállalat immár a 2015-ös Accent 1,6 literes CRDi motoros változatához is elérhetővé tette a Hyundai saját fejlesztésű hétfokozatú, duplakuplungos automatikus váltóját, amely jobb üzemanyag-fogyasztás mellett sportos menettulajdonságokat is biztosít az autónak.   


Az Accent dízel hétfokozatú, 7DCT névre keresztelt váltója az első ilyen jellegű automata váltó, amelyet Koreában forgalomba hoznak. A váltó két, egymástól függetlenül működő kuplungjával javítja a szerkezet váltási reakcióidejét, emellett pedig a korábbiaknál halkabb működést biztosít.   

A vállalat közleményében kifejtette, a Hyundai Motor által kidolgozott váltómechanizmus jelentősen csökkenti az autó fogyasztását. A 2015-ös Accent dízelváltozata 5,4 literes átlagfogyasztásával a helyi autógyártók által kínált azonos kategóriába tartozó modellek között a legjobb fogyasztással rendelkezik.


Az új Accent 1,6 literes VGT CRDi dízelmotorja teljesíti az igen szigorú Euro6-os környezetvédelmi szabályokat is, miközben 136 lóerős teljesítménye 6,3 százalékkal, míg 300 Nm nyomatéka 10,9 százalékkal magasabb a korábbi változatokénál.

Az új Accent indulóára 16,75 millió won(kb. 4,1 mFt), a legjobban felszerelt változatért pedig 19,27 millió wont (kb. 4,7 mFt) kérnek, míg az ötajtós változat ára 17,5 és 19,42 millió won (kb. 4,3 és 4,8 mFt) között mozog Dél-Koreában.   

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei