Megkezdődött a megújult Hyundai i30 gyártása Csehországban


Éppen egy hónappal azután, hogy múlt év decemberében bemutatták, a Hyundai csehországi gyárában megindult a frissített i30 összeszerelése.

A koreai márka Nosovicében található gyárában január 15-én délután legördült a futószalagról az első megújult Hyundai i30. Az éppen három éve, 2012 januárjától gyártott második generációs i30 továbbfejlesztett változata új fényszórókat, új hűtőrácsot, ezzel együtt megújult első és hátsó lökhárítókat, dupla kipufogócsövet kapott, belül pedig új, jobb minőségű anyagokat találhatunk. A márciustól kapható újdonsághoz a tervezők új dísztárcsákat, valamint látványosabb 16 és 17 colos könnyűfém felniket is illesztettek.


Újdonság a hétfokozatú duplakuplungos automatikus váltómű, amely a sportosabb, dinamikusabb menettulajdonságok mellett a korábbi, hagyományos automatával szemben gazdaságosabb üzemet is lehetővé tesz. Fejlesztettek a benzines és dízelmotorokon is, amelyek még erősebbek, még kevesebbet fogyasztanak.  


A modellfrissítéssel egy időben bemutatkozik a Hyundai i30 Turbo, amelybe a Veloster Turbo 1,6 literes, 186 lóerős motorját építik. Ezzel az i30 paletta legerősebb tagja kereken nyolc másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig eléri a 219 km/órát. Az agresszívabbra húzott első-hátsó lökhárító mellett a vadonatúj Turbo nagyobb, 18 colos felniket, erősebb lengéscsillapítókat kapott, belül pedig sportos műszeregység, vörös cérnával varrott bőrkormány és sportülések, valamint vörös betétek teszik sportossá a hangulatot.


Petr Vanek, a Hyundai szóvivője a Dönci Hyundai Blogja kérdéseire elmondta, a héten az i30 teljes típusválasztéka, így az ötajtós mellett a megújult háromajtós és kombiváltozat, valamint a 3 és 5 ajtósként is elérhető Turbo kivitel gyártása is megkezdődött náluk. A vadonatúj, 7DCT duplakuplungos automata váltók azonban nem a cseh gyár sebességváltó-üzemében készülnek, azokat a dél-koreai anyavállalat gyártja és szállítja hozzájuk.

A 2008 novembere óta működő csehországi Hyundai gyár tavaly összesen 307 450 autót gyártott, amelyet a világ 55 országába, pl. Ausztráliába is szállítottak. Az eredetileg 300 ezer darabos kapacitású üzemben idén 330 ezerre növelik a kapacitást, vagyis az eddigi 60 darab helyett idén 66 Hyundai készül itt óránként. Az új modell gyártásának beindítására egy héttel azután került sor, hogy az üzem másfélmillió autó legyártását ünnepelhette. A jubileumi modell szintén egy i30 volt, amelyet a cseh Hyundai gyár egyik legfontosabb piacára, Németországba szállítottak.

Forrás: hyundai-motor.cz

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei