Tízszeresére nőttek a Hyundai hibrideladásai


Ahogy egyre bővül környezetbarát kínálatuk, a dél-koreai Hyundai csoport által értékesített hibridmodellek eladásai csaknem tízszeresére emelkedtek az elmúlt hat év során.

A legfrissebb adatok szerint a csoport összesen 62 648 hibrid autót értékesített hazai piacán, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban, míg hat éve, 2009-ben csak 6 312 hibridet sikerült eladniuk ugyanezen piacokon. Tavaly összesen 34 828 darab Hyundai és Kia gyártmányú hibridmeghajtású autó került forgalomba Amerikában, míg 27 820 darabot Dél-Koreában értékesítettek. A hibridek összesített eladásai így 221 490 darabra emelkedtek, amelynek több mint fele, 114 778 darab a Hyundai Motor Sonata Hybrid modelljéből kelt el.  


A számok a jövőben is emelkedő tendenciát mutathatnak, mivel a Hyundai nemrég közzétette terveit, amelyek szerint a jövőben bővítik az általuk kínált hibridek palettáját, valamint a koreai kormányzat is bejelentette hibridekre irányuló támogatási programját.  

A Hyundai Motor idén 18 ezer új Sonata Hybrid modellt kíván eladni hazai piacán, amely mellett többek között terepjárókkal és következő generációs plug-in hibridekkel kívánja bővíteni környezetbarát modellkínálatát. Ezenfelül a dél-koreai kormányzat összesen 1 millió wonos, azaz mintegy 250 ezer forintos támogatást ad abban az esetben, amennyiben a vásárló az országban kapható nyolc középkategóriás hibridmodelljét részesíti előnyben.


„A hibridek iránti kereslet növekszik, hiszen a kormányzati támogatással áruk alacsonyabbá vált, ezzel párhuzamosan pedig az autógyártók is egyre több olyan gazdaságos modellt dobnak piacra, amelyek a hagyományos autók teljesítményszintjét nyújtják” – mondja az iparág egyik tisztviselője.

Az importált hibridautók eladásai 2013-ról 32,6 százalékos növekedéssel 7 736 darabra nőttek, miközben ezek aránya a teljes importált mennyiségben is 3,7-ről 3,9 százalékra növekedett.  

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei