Új modellekkel még több Hyundai kelhet el 2015-ben


A Hyundai-csoport bejelentette, hogy igazodva a vásárlói szokások változásaihoz, a közönség számára vonzó új modellek bevezetésével 2015-ben tovább kívánják növelni eladásaikat és piaci jelenlétüket.

A Hyundai-csoport globális vezetőinek részére rendezett konferencián elhangzott, hogy a vállalat vezetése szerint a 2014-re előjelzett 83,8 millió jármű után jövőre ennél 3,9 százalékkal több, 87,1 millió új autó kerül értékesítésre világszerte. A csoport egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy jövőre mennyi új autót kíván értékesíteni, csupán annyit közöltek, hogy 2014-ben annak nagysága átlépi a 8 milliós határt.    

A vállalat legfontosabb 2015-ös céljának tekinti, hogy termékeivel, szolgáltatásaival jobban megfeleljenek a kínai és európai vásárlóknak, valamint előretörjenek az élénk keresletet mutató környezetbarát és hobbiterepjáró járműkategóriákban. „Mivel egyre több autógyártó száll be a környezetbarát autók piacára, a kormányok pedig egyre nagyobb mértékben támogatják ezt a kategóriát, így a környezetbarát járművek globális piaca a 2014-re prognosztizált 1,96 millióról 22,2 százalékkal 2,4 millió darabra emelkedhet 2015-ben” – állítja a csoport közleményében.


A Hyundai Motor közleményében kitért arra is, hogy a konkurenciával lépést tartva idén bemutatják a vállalat slágertermékének tekinthető Elantra/Avante legújabb generációját, illetve a teljesen új ix35/Tucson ix modellt.   

A hagyományos járművek mellett a Hyundai az új évben bemutatja történelmének első konnektorról tölthető hibridjét, amelyet Dél-Koreában és az Egyesült Államokban dobnak majd piacra. Ezen túlmenően a vállalat a Toyotához és Hondához hasonlóan egy kifejezetten erre a célra épített hibridmodellel is előrukkol majd 2015-ben.  


A Hyundai csoport eredetileg 7,86 millió autót szándékozott eladni 2014 során. A terveket meghaladó értékesítési teljesítménnyel kapcsolatban Mong-koo Chung, a csoport elnöke kihangsúlyozta, hogy a nyolcmilliós határ elérése inkább egy új korszak kezdetét jelenti, semmint egy cél elérését. „Még rengeteg munka vár ránk azért, hogy elégedettek lehessünk az év eredményeivel” – mondta Chung.

Chung a vezetőknek azt is elmondta, azzal, hogy a világgazdaság szerény ütemben bővül és a japán jen gyengül, az új autók iránti kereslet továbbra is bizonytalan marad. Rámutatott, hogy a fejlődő piacok kedvezőtlen feltételei a továbbiakban is befolyásolhatja az eladásokat.

„Minden munkatársunk készüljön fel az új évre, főképp az olyan területeken, mint a fejlesztés és a környezetbarát autók értékesítése” – hangsúlyozta a vezető.

Forrás: globalpost.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei